Németh Gyula: Törökök és magyarok. 2. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 5.)

Oszmán-török nyelvtörténet - Balassa Bálint és a török költészet: Magyar századok. Irodalmi műveltségűnk történetéhez (Budapest, 1948), 80-100.

törökje csak erről a világról beszél. (Köprülüzáde, Eski şairlerimiz divan edebiyati antolojisi, 40.) Törökből fordította-e Balassa e verset? Nem tudom, de azt hiszem. Ellene mond ennek az, hogy a vers nagyon szép és sokkal több kedves közvetlenség van benne, mint átlagos török versekben lenni szokott. Mellette szól a törökből fordított kezdősor s a negyedik versszak antitézise, a török irodalom kedVelt figurája: „Feltámada napom fínye, Szemöldek fekete színye Két szemem világos fínye, Élj, élj, életem remínye."" A versszak első sora, a „Feltámada napom fínye" is törökös, a török irodalom egyik legkedveltebb metaforáját adja ez a sor. Ami pedig a tartalmat illeti, a török lantos költészetben sok a közvetlen vonás és Balassa erősen át is alakíthatta a török verset, így talán a tartalom sem mond ellent annak a feltevésnek, hogy az egész költemény törökből van fordítva. III. A harmadik török eredetű költeménynél (LVI) nincs török felírás, csak annyit mond a költő az utolsó versszakban, hogy „török szép versekből — szerelmese felől — csak nem régen Íordítá". Itt tehát bizonyos az egésznek törökből való fordítása. Valóban — a költemény több helyéhez lehetne török párhuzamokat összekeresni; ilyen helyek például: „Kegyes vidám szemű — piros rózsa színű — én édes fejér hölgyem. Ne felejts engemet, — ne veszesd lelkedet, — hitetlen, félj Istentűi. Az szelíd daruhoz — szintén hasonlatos — te kegyes tekinteted, — Rózsát jegyez orcád, — kaláris kis szép szád, — mézet ereszt beszéded. Hangos fülemile — gyönyörű szép kertbe — zöld ágak között csattog." Törökös a hetedik versszak képe: magamba fojtom a tüzemet, mert különben nagy kárt tennék, de így meg magamat emészt a tűz. A török versben a költő az utolsó párversben magáról beszél és megnevezi magát. A török versnek az utolsó szakaszát Balassa nem vehette át, itt a török költő magáról irt. Ügyesen átalakította hát ezt a — különben ismeretlen — török strófát: „Török szép versekből — szerelmese felől — csak nem régen fordítá, Igérűl igére — nem szinte lehete —< de hértelen jobbítá, Régi szörnyű kárán — így veszett bánkódván — Júliának ajánlá." A versben magáról első személyben beszél, — itt áttér a harmadik személyre, ahogyan a török költők — némi változatokkal — tenni szokták. 10 87