Németh Gyula: Törökök és magyarok. 1. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 4.)
A nagyszentmiklósi kincs feliratai és a székely rovásírás
22 II. Először is nem szabad régi magyar írásról beszélni, mint a hogyan pl. rúnaírásról beszélünk. A rúnáknak több germán nyelven rengeteg sok emlékük maradt meg; a magyar írásnak egyetlen egy igazi, régi emléke sincs; virágzását (ha volt) a VIII—X. századba tehetjük, s ezzel szemben csak a XVI. század körül merülnek fel emlékei, s ez emlékek egyike sem ment attól, hogy az írás a leíró számára már nem szükséglet, csak kuriózum. Kérdés, hogy ilyen körülmények között találunk-e olyan kritériumokat, a melyek megmentenek bennünket a számtalan lehetőséggel dolgozó, tehát minden eredményt Uluzóriussá tevő kombinácziótól. Meg fogjuk látni, hogy találunk; csak nagyon kell vigyáznunk arra, hogy át ne lépjük azt a határt, a melyen tül a tudományos kutatás értéktelen kombináczióvá süllyed. 1) ') Nem szenved kétséget, hogy összes emlékeink közt legbecsesebb s legújabban közzétett MABSiQLi-féle emlék. (Vö. SSBSSTYÉN, MRHE. 41. 1.) Legrégibb éB voltaképpen legnagyobb terjedelmű emlékünk. Különösen nagy. fontosságot kell tulajdonítanánk a MARSIGLI féle ábéczének, a mely világosan láthatólag nem a szövegek alapján készült, hanem egy hagyományos ábécze másolata. 8BBK8TTÉN felismeri a MARSiGU-emlék fontosságát, de egy félreértés következtében "épp az ábéczében — igaz, hogy itt sem az alakokban, hanem a latin betűkkel adott hangértékekben — kelleténél jobban nem bizik. Azt mondja (MRHE. 41. 1.), bogy •MAKSIOLI székelye» «fogyatékos ismeretét» TZLBGDI Rudimén tájából merítette, mert »a betűsor mássalhangzói a megfejtés (= az ábécze értelmezése) szerint esek « magánhangzóval ejthetök, a szövegről — azaz hogy a szövegből — pedig kiderül, hogy ejthetők minden magánhangzóval.» MAKSIOLI abéczéjében a következő értelmezéseket látjuk: a, eb, ec, ed, e, f, egx, eh, i, eg, ek, l, m, « . .. TzLEGDinél: a, eb, ece, ecet, ed, e, ej, eqg, egi, ah, i, ei, ek, ak, el, eli, em, en ... T ELZGDI szerint tehát csakugyan csak e magánhangzóval olvashatók a mássalhangzójelek, de a MARSiGLi-féle ábécze szerint erről szó sincsen. Hiszen pl. az /, /, m, n hangok mellett lÍARBioninál nincs vokális, s a többinél az e csak ejtéskönnyitő. Vö. a mi ábéczénkben: M, ezé, dé, de el, em, en. A MARSIGLI-féle ábécze értelmezőjének tehát nem kellett okvetetlenül a Rudimentát ismernie. — Egészen más kérdés aztán az, hogy miért vannak a MARSIGLI-emlékben ilyen olvasatok, mint: panonia helyett eppanvnia (681. 1.), de pl. nem ebenedek, hanem Benedek (073. 1.). Visszatérve a MARSiou-féle ábéczére, annyi valóban kétségtelen, hogy az értelmezés sokkal kevesebbet ér, mint maga az ábécze. így pl. — 407
