Németh Gyula: Törökök és magyarok. 1. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 4.)
A magyar nyelv régi török jövevényszavai
2N énekeikről is tanúskodnak reánk maradt nyomok. Énekmondóik, mulattatóik nem játszottak életükben jelentéktelen szerepet. írásuk is volt. A rovásírás — ha nem is volt az ismerete általános — annyira el lehetett terjedve, mint a székelyeknél a XV—XVI. században. Az íróeszköz, a rovókés és a fa, mindenütt rendelkezésre állott ; az írást főleg üzenetek küldésére és gazdasági jellegű feljegyzésekre használták. Az anyagi műveltségben sem jelentett a keresztyénség emelkedést : bizánci, mohamedán, nyugati és északi kereskedők régtől fogva szállítottak a magyaroknak mindent, amire szükségük volt, s ami pompaszeretetüket kielégítette. 1 Többre nem igen vágytak. A városok és a városi élet iránt egyenesen ellenszenvet érezhettek. 630-ban a kínaiak elfogták a türkök kagánját. Kié-lit; a kínai császár nagylelkűen bánt a kagánnal, többek között egy palotát ajándékozott neki. A kagán azonban a palotában sátort csináltatott magának s abban lakott. 1 Ami pedig a hazai keresztyéneket illeti, — az a gondolat, hogy ezekhez legyenek hasonlókká, inkább ijesztette, mint vonzotta a magyarokat. Ezzel a gondolkodással állott szemben az öregebbik Gyula, Sarolt, Géza és Szent István. S ha ezt a sötét oldalt figyelembe vesszük, akkor tűnik elénk igazán Gyula keresztyénségének fontossága s akkor ragyog fel igazán előttünk Szent István fényes szelleme, emberi és uralkodói nagysága : e fejedelmekben a hagyományokhoz ragaszkodó nemzet közvéleménye ellenére feltámadt és érvényesült annak a felismerése, hogy a keresztyénség magasabb lelki, műveltségbeli és politikai értéket képvisel, mint a pogányság. Gyula, Sarolt, Géza és Szent István keresztyénségében azonban az összefüggés ellenére élesen különböztetnünk kell. 1 Domanovszky Sándor: Szent István-Emlékkönyv II, 309. skk. 1 Stanislas Julién: Documents historiques SUT les Tou-kioue (Turcs). Extraits dvj Picn-i-tien et traduits du chinois. Journal Asiatique, 1864, II, 220. skk. 317
