Németh Gyula: Törökök és magyarok. 1. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 4.)
A magyar nyelv régi török jövevényszavai
148 tartalmaz, mely a levediai hazára vonatkozólag új ée hasznavehető volna. E két forrás — különösen Gardizi — lényegében csak azt idézi elő, hogy a harmadikat, a jót, rossz hírbe keverje. A három tudósítás közül tehát ki kell emelni Ibn Rustáét, kinek tudósítása a magyar őskornak Konstantinos Porphyrogennetoséval egyenlő értékű forrása, a maga nemében megbecsülhetetlen, s minden szava komolyan veendő. A másik két forrás kivonatol vagy irodalmat csinál az eredeti tudósításból, több helyen elferdíti, némi néprajzi leírással bővíti, és egyetlen, — de ez aztán nagy érdeme, hogy megőrzött egy régi leírást a kubánvidéki őshazáról. Mindezt részletesen tárgyaltam A Honfoglaló Magyarság Kialakulása című munkámban (151 kk.). Jó részben Gardízlhoz tartozik egy újabban hozzáférhető forrás, a 982—983 körül írt Qudod al 'álam, melynek perzsa szövegét 1930-ban BARTHOLD tette közé; részletes magyarázata éppen most jelent meg Londonban MiNORSKUtól. Harmadik sokat emlegetett ősfoglalkozása a magyarságnak a halászat. Ennek a kérdése körül mostanában némi vita volt a tudományos irodalomban. GRÓF ZICHY ISTVÁN szerint (MNyK. I, 5 :49) a magyart nem lehet halásznépnek nevezni. SOLYMOSSY SÁNDOR a Munkácsi-Emlékkönyvben (Nyr. 1930. LIX, 146) érdekee fejtegetések kapcsán arra következtet, „hogy a halászatnak a magyar nép régi etnikumában sokkal fonto"sabb szerepet kell juttatnunk, mint ahogyan eddig történt". GYÖRFFY ISTVÁN A Magyarság Néprajzában (II, 64) azt mondja, hogy a magyarságnak létfenntartó foglalkozása volt a halászat. Ezzel szemben Cs. SEBESTYÉN KÁROLY „AZ ősmagyarok halászata" című cikkében, mely A Néprajzi Múzeum Értesítője 1935-i évfolyamában (106—8.) jelent meg, azon a nézeten van, hogy a magyar sem ma, sem a múltbán nem volt halevő nép; szerinte az egyházi böjtök okozták haltenyésztéBünk régi fellendülését, s valószínűleg a reformáció idézte elő a pusztulását. „Az én nézetem szerint" — írja Cs. SEBESTYÉN KÁROLY (106) — „szó sem lehet arról, hogy a magyarok csak halászatból éltek volna. Tudniillik, ha a halászat létfenntartó foglalkozás volt, akkor ez azt jelenti, hogy csaknem kizárólag halból éltek, vagy legalább is hal volt a főtáplálékuk." Ehhez a véleményhez csatlakozik MOÓR ELEMÉR, ki a NNy. egyik tavalyi számában (127.) azt mondja, hogy „elfogadhatjuk SEBESTYÉN KÁROLYnak azt a nézetét, hogy a halászatnak annak a népnek az életében, amelyet már magyarnak mondhatunk, csak nagyon alárendelt jelentősége ée szerepe lehetett". Nem akarom az említett szerzők bizonyítását és a vélemények egymáshoz való viszonyát részletesen ismertetni és boncolni; ez nagyon hosszadalmas eljárás lenne. Nézzük meg egyszerűen, mit mondanak a feljegyzések és a nyelvészeti adatok. 298
