Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)
A török népek és nyelvek tagolódásának kérdéséhez: Magyar Nyelv XLV (1949), 291-96
251 ujgúr" népe és a türk feliratok tokuz-ogúzai azonosak. Az is világos, hogy egy tízes, csak ujgur törzsekből álló szövetséget (amelynek egyébként szintén on-uyyur lehetne a neve) MINORSKY hiába keres Belső-Ázsiában. Végül azt is megállapíthatjuk, hogy a türk és kínai források ilyen értelmezése esetén a két forráscsoport egyezése is tökéletessé válik. 3. A régi török nyelvek eddigi ismereteink szerint két nagy esoportot alkottak. Az egyik a bolgárok (és kazárok?) nyelve, amelyet tekintélyes hangtani különbségek választottak el a többi török nyelvektől. A másik csoportot a többi török nyelvek három alcsoportja képezte: a türk, az ogúz és a szibériai nyelvek. A) A türkök eredetét homály fedi. Az egyébként igen jól értesült kínaiak a türk birodalom létrejöttét (VI. század) megelőző időkből ilyen nevű népet nem ismernek, s így a türköknek a régebbi nomád népekkel (hiung-nu, t'ie-lö) való esetleges nyelvi kapcsolatairól is inkább csak sejtéseink vannak. Nyelvük talán már a türk birodalom létrejöttekor sem volt egységes. A VI. század közepe után, amikor a türk törzsek a hódítások következtében óriási területen szóródtak szét, megkezdődött az egyes törzscsoportok nyelvének külön fejlődése. A keleti türkök nyelvét VIII. századi felirataikból jól ismerjük. A messze nyugatra került nyugati türk törzsek nyelvét alig ismerjük; úgy látszik azonban, hogy a nyugati türkök több nyelvjárást is beszéltek. Az egyikben a szókezdő j-ből j- fejlődött. (Vö. LIGETI: MNy. XLII, 1 —17; hasonló jelenséggel a szibériai kipcsak-típusú nyelveknél szintén találkozunk.) Kâsrarı, igaz, hogy évszázadok múlva, sok kisebb nyelvjárási eltérést mutat ki az akkor még meglevő nyugati türk törzsmaradványok nyelvéből. Ezekben nem következett be a j- > j- változás. A maradék türk törzsek (jagmák, tukhszok, csigilek, csimilek, barszganok, küngütök és a délre vándorolt karlukok) nyelvéből fejlődött ki a VIII. és IX. század folyamán Belső-Ázsia első nagy irodalmi nyelve, amelyet Kâs-farı „khákáni török '-nek nevez. Ennek az irodalomnak központjai a „khákánok khákánjának városa": Balaszagun és Kasgar voltak, alkotásait pedig az iráni nemzeti eposz és a mohamedán kultúra ihlette. Bár e nyelv feljegyzésére időnként az ujgúr írást is használták, voltaképen helytelenül nevezik ,,ujgúr'-nak. B) Az ogúz nyelvjárások két régi csoportja a keleti ogúz (ujgúr-tokuzogúz) és a nyugati ogúz. Az ujgúrok eredetileg aligha voltak török népek, minthogy kilenc altörzsük nem-török nevet visel. Regi nyelvüket, amely talán a kirgizek régi nyelvével volt azonos, nem ismerjük. Az ujgúr és tokuz-ogúz törzsek 840 után a Tarim-medence keleti részébe és Nyugat Kanszuba vándoroltak. Itt alakult ki a IX —X. század folyamán a második nagy belsőázsiai török irodalmi nyelv, amelyet már joggal nevezünk ,,ujgúr"-nak. Ez a nyelv a manicheus és buddhista kultúrák hordozójává lett, és Kâs-farî szerint nyelvjárásilag 309
