Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)

A magyar nép mongol kori nevei (magyar, baskír, király) [MNy LX/1964/, 385-404.]

81 mazó férfi' (nőnemű változata -jin, -Sin; vö. PELLIOT — HAMBIS, Histoire des eampagnes de Gengis khan I, 10). A „Jüan-Sí" nem kevesebb, mint 15 Majartai nevű személyről emlékezik meg.

1 Majaqan szintén gyakori név a mongol korban. A -qan inkább kicsinyítő képző, mint 'kán' jelentésű cím; ez utóbbi esetben ugyanis nem tűnt volna el előtte a szóvégi.

2 liaskír 10. A mongol kori források, úgy látszik, nem függenek közvetlenül a IX —X. század eseményeit tárgyaló korábbi arab és perzsa forrásoktól; velük való egyezéseik, tőlük való eltéréseik ezért megkülönböztetett figyelmet érdemelnek. Éppen ez ad különös jelentőséget forrásaink annyi megoldatlan problémát nyújtó baskír anyagának. E név sajátos alakban jelentkezik „A mongolok titkos történeté"-ben. Ebben a forrásban ugyanis négy helyen (230, 262, 270, 272) fordul elő, mindenütt bajigit alakban. A név ebben a formájában három mongolos sajátságot is tartalmaz. Először is mongol többes szám, mégpedig -t többesjellel, úgv, ahogy ez a kéttagú -r-re végződő névszóknál szabályos; ilyen pl. — szintén kínai átírásban — a qajar 'föld', a qajat többese is (vö. E. HAENISCH, Sinomongolische Dokumente 52). Másodszor, a mongol nem kedveli a mássalhangzótorlódást, szótaghatáron sem, s egy magánhangzó betoldásával rendszeresen feloldja azt. így keletkezett a kekimir is egy eredeti kekmir, pontosabban kakmir alakból. Végül pedig a preklasszikus qi, yi helyett ki-t és gi-t találunk nemcsak a klasszikus emlékekben, de már a XIV. századi kínai átírásokban ÍB. Ily módon tehát megállapítható, hogy a mongolos köntösben jelentkező bajigid egy eredeti bajyir vagy bajyir mongol nyelvű többes száma. Az „Altan tobői"-ban a négy passzus közül kettő eleve hiányzik, mert olyan szakaszokban fordulnak elő (270, 274), amelyek 1240 és 1252 közt kerültek a szövegbe interpolációként. A 262. szakaszról már fentebb említettük, hogy a tizenegy meghódított nép közül a másoló hibájából csak tíznek a nevét tartalmazza: a hiányzó népnév éppen a baskír. A negyedik, sorrendben az első (239. szak.), hiba nélkül megtalálható az „Altan tobői"-ban (87a) bajigid, illetőleg gyakori íráshibával bijiaid alakban. A név klasszikus alakja bakyird. így találjuk meg J u w a i n ínál (1. alább). Bdkyird alakot használ az esetek többségében — népnév és tartománvnév gyanánt egyaránt — R a á i d u-'d-D í n is, mint az előbb már említettük, és mint arról még szó lesz. Félreértések elkerülése végett megjegyezzük, hogy a CHETAGUROV-féle fordításban a bakkir (73, 103) a névnek az orosz alakja, a perzsa eredetiben ezúttal is bdkyird olvasható. A b ü-'l- Räzi Oyuz-mondájában előforduló bakyird (bdkyirdJ-ról már szóltunk. A perzsa források alakjaihoz közel állnak a szerzetes utazók úti jelentéseiben található olvasatok. íme: Piano Carpini: Baschart (Biscart, Bascart), Bascart (Bashart, Bistart), Bastard(os) (ez utóbbi szokványos hiba Bascart-os helyett); Benedictus Polonu s: Bttscard-os, Rubrouck: Pascatur (Pascatir) és Pascatu idetartozása rendhagyó jellege ellenére sem vonható kétségbe. 1 TAMURA JITSUZÖ (szerk.), Genslii goi shüsei II (Kyoto, 1962.), 1472. L. HAMBIS, Le chapitre CVIII du Yuan che (Leiden, 1954.) 183. E. HAENISCH, Sino-mongolisehe Dokumente vom Ende des 14. Jahrhunderts (Berlin, 1952.) 15, 24. 1 Előfordulásaira vö. TAMURA és HAMBIS idézett helyeit, értelmezésére: PELIJOT, Notes 109.