Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)

Régi török eredetű neveink III—IV. [MNy LXXV /1979/, nyomás alatt]

466 és szerinte a jelentése mécses, fáklya'. Ez utóbbi értelemben a szó helyes olvasata Yula, mely megvan az ujgurban, a karahánidában (Kâây., QB.), Ihn Muhannánál, a horezmiben, a mai nyelvek közül az altajiban és a teleut­ban, valamint a tuvaiban. Ez utóbbiban cula az alakja (< Jula), ez viszont a mongol jula 'mécses, lámpa, fáklya' átvétele; a mongol szó általános és nyelv­járásokban, de végső soron törökből származik. Vö. CLAUSON, ED. 919 és DOERFER, TMEN. III, 3—6 kritikáját. Egy kétségbevonhatatlan hitelű adatunk mégis van. Ez a harmadik besenyő törzs neve, FvXa, teljes alakjában Xaßovl-iyyvhd; ez is, mint a legtöbb besenyő törzsnév, méltóságnévi eredetű, teljes alakjában az első tag színnév. A feljegyzés ezúttal is Konstantinostól származik, a besenyő törzs neve pon­tosan úgy van írva, mint Bulcsu bírói címe, következésképpen a törzsnév olvasata Yila, illetve Qabuqiin-yila. MORAVCSIK azonban úgy látszik — ezúttal megfeledkezett legutóbbi érveléséről, és a törzsnevet régi módon Yula-nok, illetve QabuqSin-yula-n&k olvassa (ByzTurc. 1 II, 279 és ByzTurc. 2 II, 332; Bíborbanszületett 167, 169, 171). Arra azonban nincs semmi okunk, hogy az első szótag magánhangzóját másként olvassuk a magyar szóban, mint a bese­nyőben; a szókezdő mássalhangzó bizánci értéke mindkét esetben/-, a magyar­ban ez hanghelyettesítéssel — gy-t jelent, a besenyőben azonban valóságos szókezdő /-vei van dolgunk. A magyar krónikában a XI. században szerepel egy besenyő vezér, Gyula dux Cunorum (Scriptores I, 367; Gyule gen.; var. Gyulie, Gyule). A bese­nyő nevet a XIV. századi krónikás persze az általa jól ismert magyar névhez idomította, belőle a valódi besenyő alakot megállapítani nem lehet. Mindazonáltal eleve nem utasíthatjuk el azt a feltevést, hogy a köz­tör. yila méltóságnév mellett lehetett annak yula változata is. A ragyogó fan­táziájú PAIS DEZSŐ (MNy. XXVII, 170—6) a gyula címet a török yula ~ *yila Fackel; Licht' szóhoz kapcsolta, és egy yal- ~ yil- ~ yul- 'fénylik, világít' igéből származtatta. DOERFER kritikájában elutasította ezt a magyarázatot, minthogy szerinte ilven Ablaut a törökben nincs. E kategorikus tagadás elle­nére van a törökben yildiz ~ yulduz 'csillag' (CLAUSON, ED 920—3), tii és tai 'kívül, külső' (i. m. 556); vö. még HASAN EREN , A török magánhangzóvál­tozások: NyK. LI, 356 73; M. RÄSÄNEN , Phonetik 556. Mindazonáltal a yula 'fáklya' szónak yila változata ma csak feltevés, mint ahogy az e méltó­ságnév eddig javasolt magyarázata is. Valószínű, hogy a gyila (gyida) méltóságnév — a lcündü-ve 1 együtt — onnan jött, ahonnan a szakrális királyság intézménye: a kazároktól. Ehhez pedig nem szükséges, hogy a kérdéses szavak, nevek közvetlenül a kazár terminológia megfelelő elemeivel egyezzenek. Ebben az időben a kazár biro­dalomban (amelyhez ekkor a bolgár-törökök is tartoztak) és a szomszédos területeken élő török népek politikai—katonai szervezetét olyan tisztségviselők látták el, akiknek címei csak kis részben azonosíthatók a tőlük keletre élt nagy török népek titulaturájával; sokszor olyan méltóságnevekre bukkanunk, amelyek amott teljesen ismeretlenek, s amelyek iráni, kaukázusi és más kap­csolatait ma még csak sejtjük. A nyugati törökség sajátos címei közül hadd említsünk meg példaképpen egyet, melyet viszonylag jól ismerünk, ez a yuyrui. Először a pannóniai ava­roknál tűnik fel 782-ben: Caganus et Iuqurrus. Az avarokkal együtt eltűnik a

Next

/
Oldalképek
Tartalom