Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)

Gombocz Zoltán mint turkológus [MNy LXXIII /1977/ 395-401.]

394 Gombocz művének altaji, közelebbről mongol anyagára közülük senki nem tett megjegyzést. Talán észre sem vették. Egymástól függetlenül egyszerre vizsgálták a magyar és a német változatot, megállapítva, hogy a második nem egyszerű bővített újabb változata az elsőnek, a kettő között mutatkozó eltérések nem mindig javítások, hanem ingadozás, bizonytalanság jelei. Különösen ASBÓTH a vadászkutya megveszteget hetetlen szimatával még a német kiadásban mutatkozó ellentmondásokat is kinyomozza, s megállapítja, hogy ugyanaz a szó a mű egyik helyén bizonyos, a másikon bizonytalanként fordul elő. Igaz, e következetlenségért nem marasztalja el, ellenkezőleg, ingadozását a nehézségek el nem kendőzésóre való törekvés jelének tartja. Persze az sem kerüli el ASBÓTH figyelmét, hogv Gombocz honfoglalás előtti török jövevényszavaink számát kb. 230-ra teszi, de amikor ő ezt is ellenőrzi, az a szám a 200-at sem éri el. E látszólag kaján megállapításához azonban egy igen bölcs megjegyzést fűz, amit ma is sokan szem elől tévesztenek: a nyelvünkbe került török jövevényszavak igazi számát sohasem fogjuk tudni megállapítani, mert a szókészletünkből régóta kihullott szavak számát többé még hozzávetőlegesen sem lehet meghatározni. Hasonló ellentmondásoknak, ingadozásoknak egész kis listáját állította össze HORGER (447 — 8). Még PAASONEN is utal ilyen természetű „figyelmetlenségre" (37). Ezek a megjegyzések annál érdekesebbek, mert Gombocz később, előadásaiban és írásaiban az egyértelmű, határozott fogalmazás mintaképe, akinél szinte nincs többé probléma, vagy ha igen, az szót sem érdemel. 8. Gombocznál a török etimológiák vizsgálata, azok nyelvészeti összefüggéseinek tisztázása még mindig nem a végső cél. Felveti ós keresi rá a feleletet: hol, mikor, milyen néptől kerültek e szavak nyelvünkbe? Milyen művelődéstörténeti kép rajzolódik ki belőlük? Az első, magyar nyelvű kiadásban a címben a jövevényszavakat még csak „honfoglalás előtti" meghatározással fogja egybe; a német nyelvű kiadásnak már a címébe nyomul a „bolgár-török" meghatározás. A változáson egyedül ASBÓTH akad fenn, nem mintha kétségbe vonná Gombocznak azt a meghatározását, hogy a csuvasos típusú nyelvet csak a bolgár-törökök beszélték, a kazárok nyelve pedig köztörök jellegű volt, hanem azért, mert a tárgyalt jövevényszavaknak csak egy részében jelentkeznek csuvasos kritériumok, s a többiek „kazárok" is lehetnek. A cíuvas nyelvnek bolgár-törökből való származtatása ASMABIN nagy tézise volt (érdemet is mondhatnék, ha teljesen egyetértenék vele). Gombocz már a magyar kiadás végén is kacérkodott AÁ MARIN nézetével, de dönteni csak a német kiadásban tudott teljes határozottsággal. PAASONEN számára ASMARIN biblia volt, ő e tekintetben egy pillanatig nem ingadozott. Bárhogyan is áll a dolog, Gombocz német nyelvű műve külföldön ma is az utolsó szó a magyar nyelv legrégibb török jövevényszavairól; elég ha itt VASMER nagy orosz etimológiai szótárára utalunk. Ennek oka talán nem is mindig az a tagadhatatlan tudományos tekintély, amely e mű ós szerzője köré fonódott (hiszen török, sőt magyar példaanyaga jócskán antikvizálódott), hanem az, hogy a kérdésről máig nincs újabb, korszerű idegen nyelvű monográfia. Idehaza Gombocz művének volt még egy igen jelentős hatása. E mű szolgáltatta az alapot egy török nyelvészeti központú magyar őstörténet-kutatásához. Hosszú időbe került, míg sikerült vele szemben megkísérelni (1943-