Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)
Egy XII. századi mandzsu-tungúz írás. A "kis" dzsürcsi írás értelmezése [Ért. a Nyelv- és Szép-tud. O. kör. XXVI/9/1948/, 1-43.]
274 ból tevődik Ö66ze, teijesen úgy, mint az a 11—19 számnevek többi eseteiben is megfigyelhető. 1 Hasonlóképen szójele van a [250] inengi 'nap' 6zónak is, noha az kétségtelenül az ine-, inen 'nap' -gi képzővel ellátott származéka; vö. II, 2 06 II, 4. A szójelek az egyes szavakat tő-alakban tartalmazzák. Ez annyit jelent, hogy hiányzik belőlük az a 6zóvógi -n, amelyet a névszókban sokan képzőnek tartanak, amely azonban bizonyos nyelvállapotban a tőhöz tartozik, illetőleg a magánhangzóé, csonka tó mellett a teljes, -n-tövet képviseli. Az -n-nek ősi, eredeti funkcióját ez ideig nem sikerült meghatározni, magam valószínűnek tartom, hogy az afféle determinativum-jel lehetett. 2 A dzsürcsi szójelek pontosabban tehát a csonka-tövet rögzítik. A szónak csak ez a töve alkalmas arra, hogy az egyee képzők, ragokjelei bonyodalmak nélkül melléilleszthet ők legyenek. A kínai átírás az esetek túlnyomó többségében 6zintén ezt a tövet tükrözi, de ezt a tövet kell visszaállítanunk abban a néhány esetben is, amikor a Ming-kori kínai szerző tévesen az n-es tövet írja át: [201] hu-hun 'emlő', xuxu, ma. xuxun; [613] 'o-ning 'anya', eni, ma. eniye (o: ene). Ezekben az esetekben az -n a Ming-kori átíró pontatlanságainak a rovására írandó; vö. I, 1. A szóvégi -n (az -n-tő) jelzésére a dzsürcsi írásnak külön szótagjelei vannak, mégpedig a szerint, hogy a tőszó a, i, u, o magánhangzóra végződik-e: a [ 102] an, [104] in, [169] un, [327] on jelek használatosak e célra. Annak ellenére, hogy — mint mondottuk (I, 1) — a kínai átírás nem mindig követi híven a dzsürcsi helyesírásnak ezeket a finomságait, hanem a legtöbbször a puszta kiejtést regisztrálja, a kérdéses dzsürcsi írásjegyek pontos értelmezése mégsem ütközik semmiféle akadályba. íme néhány példa, amelyekben figyelembe vettük a kínai átírás ingadozásainak főbb típusait is: 5. 'odu-wen 'szél', edu-un (o: edun), ma. edun; 569. ku-icen 'jade', gu-un, ma. gu; 570. meng'ku-u-en 'ezüst', mengu-un, ma. meriggun; 27. t'wlu-wen 'felhős', tulu-un (o: tulun), ma. tulxun < *tulu-xun; 39. 'aAi-yin 'hegy', ali-in, ma. alin; 50. wwéi-yin szántóföld', usi-in, ma. usin; 580. írudi-yin 'vagyon', 1 B. L AUFER , Jurci and Mongol numerals: KCsA. 1, 112—5. L AUFER helyesen állapította meg, hogy a dzsürcsi számnevek 11—19-ig oly módon vannak képezve, hogy a/, egyesek megelőzik a tízest (tehát pl. 14 = 4 4-10), továbbá, hogy eze); a számnevek a mongolból valók. \V. Korwicz, Contributions aux étudea altaiqnes: Rocznik Orjentaliatyezny VI1, 182—90 részleteiben is újra vizsgálja L AUFER megállapításait, figyelembe véve az altaji számnevek különösen gazdag irodalmát, elsősorban HAMSTEDT, P OPPE és S CHOTT magyarázatait. KOTWICZ dzsürcsi olvasatai sajnos nem kifogástalanok - A névszók szóvégi -n-jében (még a morín-félékben is) a nyugati mandzsu ııyelvtanírók, szinte kivétel nélkül, névszóképzőt látnak. LUCIEN A DAM ama kevesek közé tartozik, aki több vonatkozásban eredeti „Gramaire de la langue mandchou" c. munkájában (Paris, 1873.), 30 az -n körüli probléma lényegét először érinti. BÖHTLINGK ugyanis a jakutban és a mongolban az ugyanazon szavakban mutatkozó -n-es és -s nélküli névszói végződéseket egyszerűen töveknok tekinti, mégpedig ai előbbieket erős, az utóbbiakat gyenge töveknek. Az -n — A DAM szavaival — BÖHTLINGK szemében csak „un suffixe de renforcement". A DAM csatlakozva BÖHTLINGK megállapításaihoz hajlandó az -a-et a mandzsuban is hasonlóképen magyarázni, annál inkább, mert at -n nemcsak tőszavakban, de képzőkben is jelentkezik. A gondolat azonban még AnvMnál sem tiszta, s főleg nem vonja le az -n ilyen értelmezésének a következményeit. A probléma természetesen ugyanez a mongolban is, megoldása terén azonbin ott sem jutottak előbbre, mint a mandzsuban; vö. SZARÓ TERÉZ MÁRIA, A kalmük szóképzés (Bp. 1943. I, 9—10.
