Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)

Egy karluk törzs neve kínai átírásban [MNy XLV /1949/, 168-170.]

181 Ez azonban ínég nem közvetlen felelet a feltett kérdésre. KARLGREN szótára ugyanis a VI. század végére — a VII. század elejére érvényes ó-kínai anyagot tartalmaz, nem is az ó-kínait, hanem egyetlen mű (C'ie yün) alapján annak egyik nyelvjárását. Egy másik, eltérő, ugyanerre az időre érvényes ó-kínai nyelvjárást tökröznek az ú. n. korai buddhista átírások. A türk, ujgúr stb. szórványemlékek magyarázásában az ó-kínai nyelvnek legfeljebb tájékoztató 6zcrepe lehet, mert azok lejegyzése későbbi keletű, és értelmezésük kulcsa a VIII — X. század közti közép-kínai. Ennek a nyelvnek ma ínég nincs összefoglaló szótára, de MASPERO „Le dialecte de Tch'ang-ngan sous les T'ang" című úttörő munkája óta egyre részletesebben kezdjük ismerni a problémáit. A közép-kínai nyelvből magyarázható a mon-lo is. Ennek a nyelvnek egyik sajátossága, hogy benne az ó-kínai szókezdő nasalis zárhangok malisokká váltak, feltéve, hogy nem végződött nasalisra (-m, -n. -ng) a szó: ez utóbbi esetben ugyanis megmaradtak az eredeti nasalis szókezdők. így pl. az ó-kínai ngjie, nuái, mud szavakhói a közép-kínaiban gi. ildi. bd lett. Ebbe a kategóriába tartozik a mou-lo mje is, a közép-kínaiban ez is ó-nek hangzott. A misil 6zóvóge, az -iau szintén világos. Ez a szóvég ugyanis, amelynek -au változata is van, a közép-kínaiban -u-vá egyszerűsödött. Egy másik szintén miau és mau kettős olvasati! írásjegy ebből a korhói származó tibeti átírásban bıı alakban található meg; vö. Toyo gaku soben I, 111. A második írásjegy kérdése még egyszerűbb. Az ó-kínai lók a közép-kínaiban is lók-nak hangzott, legfeljebb a szóvégi -k magyarázata körfii lehet némi ingadozás. E kor végefelé ugyanis a -k, -p értékét MASPERO hajlandó zöngésnek, majd réshangnak értelmezni. A kérdés azonban vitás, mert alig egykét adat, látszik támogatni ezt a feltevést, de szempontunkból ez most különben is meglehetősen közömbös. Mindezek alapján tehát, a mai mou-lo, ó-kínai miau-lók átírást a közép-kínaira vonatkozóan *bu-lúk alakban rekonstruálhatjuk. A kínai *bu-)ók és az arab írásos bulnq egyeztetéséi ezen az alapon elfogadhatónak, sőt kifogástalannak tartom. Ami a Kung-yüe1 illeti, CZEGLÉDY szerencsés kézzel itt is egy kitűnő, másoktól eddig észre nem vett megoldásra tapintott rá, amikor a kínai átírás mögött az egyéb forrásokból ismert küngilt-öt kereste. A kung-yüe ó-kínai kiejtése — KARLGREN rendszerében — kjiung-ngiiievt. A közép-kínaiban, tehát az átírás korában, a helyzet a következő: A kjiung főmagánhangzója, az «, többékevésbbé palatalis jellegű, melyet bizonyos belsőázsiai írások egyszerűen -íi-vel írnak át; megfordítva, idegen nyelvek -ii-jét, ilyen típusú szótagokban ezek a kínai írásjegyek rögzítik. A szóvégi -ng gutturalis szókezdő után, ebben a rímben, álta-