Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)
Régi török jövevényszavaink etimológiai problémái [Nytud. Ert. LXXXIX/1976/, 193-199.]
184 A kérdés most már az, vajon ócsuvasos jövevényszavaink bolgár-török és kazár vagy csak kazár eredetűek. Ez is a jövő kutatások gondja. A bennünket közelről érintő török nyelvek jó részének nincsenek egykorú forrásai. Ahol ilyenek mégis akadnak, azokból töredékes vagy éppen közvetett értesülések, illetőleg tanulságok nyerhetők csupán. Ügy látszik azonban, bogy ezen a téren további előrehaladás várható. A „Handbuch der Orientalistik" V. kötetének 4. füzete tartalmazni fogja & hun, avar, kazár, besenyő és bolgár nyelv emlékeit és természetesen azok magyarázatait (4. Abschnitt: Rudimentär überlieferte Sprachen. Sprachreste der Hunnen, Awaren, Chasaren, Petechenegen und Bolgárén). HALASI-KUN TIBOR tanítványa elkészítette a kazár nyelv emlékeinek Corpusát. RÓNA-TAS ANDRÁS munkába vette az úgynevezett volgai bolgár sírfeliratok kiadását, nyelvi értékelését; első, magyar változata művének már meg is jelent. NÉMETH GYULA alapvető dolgozatában (vö. BOH. II, 60—1) megállapította, hogy a besenyő kipcsak típusú nyelv akárcsak a kun. Az 6 nyomdokain GYÖRITY GYÖRGY (KCsA. I. kieg. köt. 397 — 600) tovább szélesítette a besenyőkre, főleg a magyarországi besenyőkre vonatkozó ismereteinket. A kun nyelvről ma már szinte áttekinthetetlen gazdagságú bibbográfia áll rendelkezésünkre. Most csak annyit, hogy a kun nyelv egyik legterjedelmeeebb egykorú forrása, a Codex Cumanicus olasz és német része két, egymástól lényegesen eltérő kun nyelvjárást őrzött meg számunkra. Mind a kettőtől különbözik a magyarországi kun nyelvjárás. A kun nyelvre vonatkozó kutatásainkat jelentős mértékben eegítik a többi régi és mai kipcsak nyelvek tanúvallomásai. A XI. századi úz nyelvre vonatkozólag szerény terjedelmű, de igen becses anyagot tartalmaz Káé yari török szótára. 3. E nem éppen rózsás előzmények után talán érthető, hogy nem tudjuk megállapítani, vannak-e besenyő és úz jövevény szavaink, s ha igen, melyek azok. Nem mindig dönthető el megfelelő nyelvi kritériumok híján, hogy kérdéses török jövevényszavunk a bolgár-török (kazár) rétegbe tartozik-e, vagy valamely honfoglalás előtti köztörök nyelvből, netalán a kunból származik-e. Ezért látszik helyesnek az oszmán-török kor előtti török szavainkat összefoglalóan régi török jövevényszavakként együtt tartani és tárgyalni; ez természetesen nem akadálya annak, bogy azon belül meg ne kíséreljük az egyes csoportok körvonalainak a felvázolását. A helyzet — úgy vélem — sok tekintetben hasonló szláv jövevényszavaink helyzetéhez. Török jövevényszavaink kutatási bázisát ily módon kiszélesítvén feltűnt, hogy bizonyos hangtani fejlődéssorok párhuzamosak a törökben és a magyarban; mások viszont csak az ómagyar fonetizmusára jellemzők. „Török jövevényszavaink" című akadémiai székfoglalómban (1937. nov. 29.) rámutattam, hogy ezek a jelenségek nem tekinthetők a „bolgár-török" eredet kritériumainak, hanem mindössze magyar régiségjegyeknek, melyek kronológiai értéküknél fogva csak azt bizonyítják, hogy a kérdéses török szavak az ismert időhatárokon belül kerültek nyelvünkbe. íme török jövevényszavaink magyar régiség jegyei közül néhány. Szóvégi helyzetben 8y, 8y, att, 8Ü > ó, 6 ( >a,e)\jó 'folyó' < jgu < *joy (BAnczi, Htört* 122), Gyönyörű < Generuch, besenyő < báídndg (i. m. 134). A párhuzamos fejlődés a törökben és a magyarban tökéletes. Igen ám, de ugyanennek az őstörök szóvégnek a török nyelvek egy részében, éppen a számunkra nem közömbös kipcsak nyelvekben, megfelelhet au, 8Û, sőt sv, 8v. Ez pedig azt jelenti, hogy pl. betű szavunk előzménye nemcsak bitig > bitiy
