Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)
Az idő és társai (Idő, idén, kor, korán; késik, későn) [MNy LXII/1966/, 385-398 ]
92 tűnhetett fel BALÁZS JÁNosnak, 8 nyilván ez indította arra, hogy az idén-1, — az idá-vel együtt, — megkísérelje visszavezetni az ősi finnugor szókészlet alapelemei közé. Magam az idő-t a vitás etimológiák kategóriájába soroltam évekkel ezelőtt, amikor rendszeresen áttekintettem régi török jövevényszavaink anyagát, s megkíséreltem fölmérni: mi is az, ami a korábbi magyarázatokból kifogástalannak tetszik, mi az, ami módosításra szorul, me!y magyarázatokat kell elvetnünk, melyek helyett javasolhatunk újakat, s végül, melyek azok, amelyek útjából a nehézségeket továbbra sem lehet elhárítani. Gyakorlati meggondolásokból az átvizsgált etimológiákat e három csoport valamelyikébe soroltam: 1. kétségtelen; 2. vitás; 3. helytelen ezófejtések. (Vö. LIGETI, Török jövevényszavaink és a vitás etimológiák kérdése: Pais-Eml. 336 — 40.) A második kategóriába, azaz a vitás (voltaképpen problematikus) etimológiák közé került a legtöbb szómagyarázat. Nemcsak azok, amelyek török eredetében kételkedni lehet, vagy kell, hanem az olyanok is, amelyeknek valamely részletkérdése hangtani, jelentéstani vagy más szempontból magyarázatra szorul. Ide kerültek azok a ezófejtések is, amelyekhez valamilyen hiányzó adatot hipotézissel kell pótolni, még akkor is, ha a hipotézis mégannyira magától értetődőnek is tűnik. 6. A nehézségek egy részének a kiküszöbölése szinte magától kínálkozik, hála az újabban előkerült régi és új török anyagnak. A nehézségek más részt» viszont makacsul ellenáll, sőt gyakran nem is igen megközelíthető a korábbi sablonos magyarázatok eszközeivel. A nehézségek jó része változatlanul a török oldalon jelentkezik (ocaú: MNy. LV, 45 — 7), ebben a tekintetben nem dicsekedhetik valami kivételes helyzettel a magyar oldal sem (borjú, gyapjú: HOBOER magyarázata nem kielégítő); a legtöbbször persze egyezerre ütközünk nehézségekbe mindkét oldalon (bilincs: MNy. LXI, 281- "»). Ezúttal nem bocsátkoznám a nehézségek részletes elemzésébe, helyette magyar oldalon mutatkozó bizonyos problémákra utalnék, azokra, amelyek nézetem szerint közvetlenül érintik jövevényszavainknak azt a kisded eeo|M>rtját, amelybe az idő is tartozik. 7. Közismert dolog, hogy a török szó eredeti alakja az átvétel időpontjáig hiteles csak, az átvétellel merőben új élete kezdődik: már ekkor módosulhat hangalakja, hangsúlya, beleilleszkedik a magyar nyelv szótípus-hálózatába, igazodik az új szótő-rendszerhez, ragozása, képzése ezentúl a magyar nyelv szabályai szerint megy végbe; végül pedig a tökéletesen akklimatizálódott jövevényszó a következő századok során ugyanúgy részt vesz a nyelvfejlődés minden folyamatában, mint a magyar nyelv többi, ősi elemei. Arról azonban kevesebb szó esett eddig, hogy a befogadó magyar nyelvnek ez a mindent átható, átformáló hatása nem egyformán jelentkezik minden szófaj-kategóriában. A dolog ott kezdődik, hogy nem minden magyar szófajnak vannak török jövevényszavai; pontosabban: török jövevényszavaink csak három szófaj területén találhatók. Ezek: a) főnevek; aránylag jól megőrizték egyedi különállásukat, közülük csak a legrégebbiek fejlesztettek ki maguk köré népes szócsaládot; — b) melléknevek; az előbbiektől való különállásuk meglehetősen bizonytalan; — c) igék; a régiek itt is mélyebben épültek az ősi igerendszerl»e. mint az újak; a magyar nyelv belső fejlődése különben itt érezteti
