Magyar Országos Tudósító, 1948. június/2

1948-06-15 [954]

/A HOT sulybbitotta Zsitvay Tibor és társai népbirósági Ítéletét, Folytatás./ TÖ Sy/Gné. ' Mindegyikük terhére kimondta a HOT a tizévi politikai jogvesztést, a nyugdíjigény elvesztésével is'járó állásvesztést," Zsitvaynál külön a vagyonolkobsást• Krayzcll, Méhes, Pálffy és Paulay ellátatlan családtagjai részére a nyugdíj jogosultságot azonban fenntartottaAz indokolás szerint a statáriális rondclot, amcljf^k alapján Ssrllayt és Fürstöt halálraítéltek és kivégezték, nem volt érvényben-'Akkor, a mikor Zoitvay tudomásával és hozzájárulásával ennek a törvénytelen rendclotnek az alapján letárgyalták az ügyet' és meghozták a halálos itélctot és utána megtörtént a kivégzés is, elköveti a háborús bűncselekményre való felbujtási, a bírák, akik az ügybcü eljártak; pedig tettesekként szorcpcltolc." Bmborok törvény­telen kivégzésénél,' Zsitvay feltétlenül tudott erröl a töt 1 vény te Ion fclülősségrcvonás fól f eljárás , él, oz ellen nem tiltakozott, sőt amikor a külföldi lap tudósi tanok nyomán sajtóközlemények jelontok a magyar lapokban 1c, semmit sem cáfolt, A bühtetőbirák azzal yédckostek-hogy nem tudták a statáriális rendelet törvényolloncoségéről,oz azonban nem mente siti őket a büntetőjogi felelősség alél, annállíeyésbbé,mcrt elképzelne tétlen, hogy az akkori bíróság olitjéhez tartóz 0 büntotőbi­rák az ügyet érintő jogszabály helyességéről kétségben lehettek,' Sulyosbbitó körülményként mérlegelte végül a HOT Zsitvay Tibor terhé­re a fokozottabb f elclősségct,mort mint akkori iga zság ügymini sztornók tudnia kollctt, hogy a statáriális rondclct hóm volt már érvénybon és ennek alapján nem lett volna szabad ítélkezni.' Krayzoll Miklós javára onyhitő körülményként votto a HOT, hpgy a két halálraítéltet kegyelem­re ajánlotta,'/HOT/ Bobba ntá sí naptár.' Bp Vr/Gné. A közeljövőben a köve tkczö 'helyoken lösznek helyszíni robbantásoki június 16-án, szerdán a II.,Mcohwart-ligctbcn, a ^egent­ház mellett, ahol több robbantás lesz; június 17-én a XIII..Apály­utcai Maszovol-tclop melletti térségon, a'V.^a Szigot-utca 2,sz.ürca t-tUflon és ugyancsak a V.,Szabadság-tér 12.sz*mu házzal szemben,végül június 18-án péntckon'a IX.jPcrcncvárosi^pályaudvaron,?. vontatási lak­tanya mellett és a DC.,C3crkész-utoa 7-9,számú házzal'szembeni térsé­gon • A robbantások mindenütt déli 12 órakor kezdődnok, /MOT/ A petróleum jegy ok beváltása, Bp Vr/Gné. A polgármester közli Hagybudapcst lakosságával^hogy juniu: ban a főzésre szolgáló petróleumjogy 16-23, és 24-30 .jelzésű szelvénye:' re 4-4 liter,a világításra pedig a júniusi világítási jogy mindkét szcIvényérc egy-egy litor petróleum'vásárolható, /MOT/ *»'•

Next

/
Oldalképek
Tartalom