Magyar Országos Tudósító, 1948. június/2
1948-06-27 [954]
Kizárások a Magyar Dolgozok pártjából, • 0 ITI/Sk "Aa MDP Központi Ellenőrző 3izottságának közloményo: Dr.' Szalontay Elok, a kcroskodolmi minisztórium osztályfőnöke hivatali hatalmával visszaélve, monyasszonyának sorsjogyáruci. tói jogot szorzott, Mivol oz nem jövedelmezett eleget, megszerezte ' számára a legmagasabb jövcdolmot biztositó élosztőclos ztói körzotot." Rövid idő alatt Nógrádvorőcén 25ooo forintos gyümölcsöst, Balatonszéplakon pedig löooo-forintos villát vett. Négy nappal a sz£z munkáson felüli üzemek államosítása után olyértolmü Igazolást adott ki ogy államosított vállalat volt tulajdonosai részérc, amely alkalmas volt arra, hogy az államosítás alóli felmentést megkísérelj ók.' A Központi Ellenőrző Bizottság megállapítja, hogy SzalontayElok közhivatali funkcióját anyagi előnyök szerzésére használta fel, Ezzel a magatartásával eloson szembekerült a demokráciát, a nép érdekeit szolgáló közhivatalnok erkölcsével. Ugyanakkor megállapítja a'Központi Ellonőrző Bizottság azt is, hogy Szalontay Elók pártjával^' a Magyar Dolgozóv pártjával sommi közösséget nem éroz, annak munkájában részt nem vesz, sót azzal állandó ellentétben van,' A Központi Ellenőrző Bizottság Szalontay Eleket kizárja a Magyar Dolgozói: Pártjából,' Ra.jccányi Mihály, az IBUSZ vezérigazgatója a vállalat ügyeit gondatlanul és felelőtlenül vezette, a z ügyvezetés ellenőrzését megakadályozta, Ezzel sorozatos visszaéléseknek adott lehetőséget, sőt ő maga is személyileg'érdekelve volt ezekben. Nagyobb összeget fordított megvesztegetésre. A Gazdasági Főtanács tiltó rondólkozéöoi cllonére továbbra is ajándékokat osztott szét köztisztvisolőknck, Rajcsányi Mihály a vállalat pártszervezetével állandó ellentétben állott, azt igyekezett a dolgozók előtt lojáratnl. Diktátor ri magatartást tanúsított, intézkedéseinél vezötő elvtársak nevével élt vissza. Ez a magatartás lehetetlenné tette, hogy az IBUSZ dolgozói vele szemben kritikát gyakorolhassanak. 1 A Központi Ellenőrző Bizottság megállapítja, hogy Rajcsányi Mihály hivatali működésével súlyosan ártott a vezetésére bízott vállalat érdekeinek. Visszaélt azzal a bizalommal, melynek alapján őt annak éléro állították. Rajcsányi Mihály ártott a köznek és ezzel ártott a pár tnak is.' A Központi Ellenőrző Bizottság Rajcsányi Mihályt kizárja a Magyar Dolgozók Pártjából." /MOT/