Magyar Országos Tudósító, 1948. április

1948-04-23 [953]

Elkészült 0 vádirat Pásztóy Amon volt miniszteri osztály vezető bUn« < x ügyien. Tö Ma/Bk L népügyészség most készült el Dr, Pásztóy /Polézer/ Amon volt belügy miniszteri oszt ily vezető h'.borús bűnügyének vádira­tával* k vád szerint Pásztóy 1941 júliuséban mint t belügyminiszté­riumi közbiztonsági osztály vezetője, elrendelte, vég re Ív- j tattá és a végrehajtás során ellenőrizte a mintegy 15 ezer, külföldié kot ellen­őrző Országos közoonti hivatal által nyilvántartott s zo mély Galioiá- . be vklé deoortélá^át, akikot röviddel els zállit 'suk után. Kkmenetz­Podolszk nevü helyiség közelében legyilkoltak, k további vád szerint 1942-ben elrendelte, végrehajtatta es a végrehajtás során" ellenőriz­te 62 ember Galíciába való deportálását, akiket ismeretlen helyen szintén meggyilkoltak. Ezeket a szerencsétlen embereket harmincas csoportokban szállíttatta • el , akiknek a hosszú utat lezárt vagonok­ban étlen-s zo mjan kellett megtenniök, k népbiróság Pásztóy ügyében rövidesen kitűzi 0 fő­tárgyalást.' /:OT/ Egy sz.-ndékos emberölési ügy négy vádlottjának emelte fel a bünte­tését a tábla. Tö Km/Bk Fellebbezés folytán foglalkozott a tábla Majoros tan ácsa Bozeóki József székesfehérvári földműves és társai bunUgyötWŰ.• ld. Boásóki József fia, iff * Bozsoki József szckv.sfehérvári földművesek és ismerősei, Kocsis Józsd'f és Kies Gyula napszakosok, korcsm-ból tartottak hazafelé. Útközben betértek if j • Kiss J.ézs.,f borpincéjébe., aki borral kin ált a őket. k négy férfi minden ók nélkül belekötött Kiss be, meg akarták verni, mire az elraenokn.lt .' Bo zs oki és tJrsai utána* futottak, ütlegelni kezdtek, rugdosták, ma j d amikor Kiss eszméletle­nül lerogyott, tovább folytatták b ánta Iras z /• s á.t • A szer eno s11 en . fia t a 1 ­ember azonnal belehalt sérüléseibe, k székesfehérvári törvényszék: ld. Bozsoki Józsefet/, ifj. Bozsőkit négy, Kocsist s zintán négy ,/ hat Kiss Gyulát kétévi fegyházra Ítélte,, á tábla id. Bozsoki büntetését 12, if j , Bozsékiét nyolc, Koosisét hat és Kissét oógyévi fegyházra emelte.- fel. Súlyos bit c körülmény kent mérlegelte a tábla ezt a brutá­lis módot, ahogy Bozsoki és társai Kisst megölték. /10T/ Hetvenezer forintot sikkesztott,amajd ellóversenyezte • Tö Km/Bk ..Nikovics Sándor, c Weiss Manfréd Rt. tisztviselője volt, Ebben '« minős égében, gyakran vett fel válla la toknál nagyobb összegeket a af.;lss Manfréd Rt. részére. Ezeket az összegeket o helyett, hogy a v dialat pénztárán 1 elszámolta volna, magának tartottá meg és ello­ve re enye zte «• Hosszabb időn keresztül követte el sikkasztásait*: Össze­sen 70 ezer forint tbl káros i totta meg ily módon a vállalatot. Hiút \n a dolog kiderült, a budapesti törvényszék ötévi fegyházra itélte Nlko­vicsot. k tábla a büntetést négy6vi fegyházban állapította raog, k kú­ria most- az elsőfokú birés,ág Ítéletét 'emelte, jogerőre. /MOT/

Next

/
Oldalképek
Tartalom