Magyar Országos Tudósító, 1948. április

1948-04-08 [953]

hr munka verseny Jelen" 1 >gi állása, Bg/lüii Az Országos Munka verseny Iroda sajtóértekezletet tartott csütörtökön délután, r. Munkásé ;ység Klubban, amelyen Piros László, a Szakszervezeti Tanács fŐtitkákkrolyettese ós L^atos Béla az Országos Munka verseny Iroda titkára adott tájékoztatást az egylionapja ország­szórté folyó munka verseny jelenlegi állá-jár ól. Piros László bevezetőben hangsúlyozta, hogy a munka verseny megteremtéséhez hozzájárult az, hogy a dolgozó súlya és szerepe az ál­lamhatalomban a politikai és gzzdzaági élet irányításában komoly mér­tékben megnőtt. & jobboldali szociáldemokraták eltávolítása a szak­szervezete 3$D.6l és az üzemi funkciókból, döntő mértékbon olőoogitette a munkavorsonyek kialakulását• A az* * munkást foglalkoztató gyárak és -"tütómek államosítása szintén serkentőleg hatott. A magyar dolgo­zok mind jobban ós jobban mogérí'Qtték azt a jelszót, hogy "Tied az o r s zág , ma g a dna k é p i te d M • Ma már az országos munka verseny felöleli a dolgozói; többségét. Jelentősége abban áll, hogy nem felülről, hanem alulról-a tömegek kezdeményezéséből jött létre. Az iparban, bányászatban és köz­lekedésben dolgozó szellemi és fizikai munka válla lók nyolcvan száza­léka csatlakozott a munka versenyhe z. M G g értették, hogy a színvonal eme­lésének egyetlen lehetősége - a többtermelés • 4 munkavorsonyek mogindu­lása óta a termelés nagyobb mértékben emelkedőtt, mint az elmúlt hó­napokban. M G g javul a munka f o gye lom. -uz a tény, hogy a dolgozók pontos időben kezdik meg a munkát 8-10 százalékban emelte a termelést az egyes üzemekbon. Mogsoks sorosodé tt azoknak a száma, akik különféle észszorü­sitési javaslatokat nyújtanak bo. A munka vorsony célja o. többtermelés, a solojt csökkentése, a minőség javítása és a termelési önköltség csök­kentése . Természetesen még hibák is előfordulnak, egyes bolyokon nincs mog a helyes­a 'ány, a termelés mennyiségi növelése és a selejt csökkentés- között* hasik hiba az, hogy a munka verseny tervez, te nem párhuzamos az illető üzem hároméves tervével. Helytelen c.*z is, hogy a verseny folyamán nem ismertetik mog a dolgozókkal azokat a hibákat, " amikot ki kell küszöbölni. Minden egyes munkán kezébe kell adni a műn* ka vorsony tervező 4 't, 4z üzemi versenybizottságoknak és az üzemi bi­zottságoknak gondoskodni kell arrcl, hogy a munka verseny monoto köz­bon is Iogyenok üzemi- és mühe ly» vers e-" yór te ke zle tok. Helyes, ha. az egyes üzemek versenydíjakat szavaznak meg, de ezeket csak a vorsony bofo jc zóse után s za^ d kiadni« Voy. 1 szembeszáll 4- Piros László a reakció mesterkedé­seit>_>! és propaga iáival, amely egyrészt annak. ' a terjosztósóro irányul, hogy ha a munka vers-e ny következtében emelkedik a teljesít­mény-száza lek, akkor a normát szigorítani fogják. 4 szakszervezetek szigo nn örködnek azon, uogy a több teljesítmény után mindenki meg­kapja a többlotbért. .. reakció azt is terjeszti, hogy nyersanyag-hiány miatt munkanélküliség áll elő, 4 szükséges nyersanyagról a magyar kormány szervei gondoskodtak és munka versenyek miatt munka se Ibo csaj tá­sokra nom kerül sor. ' /Folyt, köv./

Next

/
Oldalképek
Tartalom