Magyar Országos Tudósító, 1948. április
1948-04-06 [953]
"4 Boszkárt fojlosztéso ós hároméves terve." . • Vr/Sk Előadássorozat indult a fővárosi üzemek hároméves tervének ismertetésére, Az előadássorosat keretében Józs.a Ferenc Beszkárt igazgatóhelyettes 'nagyérdeklődéssel hallgatott előadást tartott a Beszkárt fejlesztéséről ós hároméves tervéről, Az előadóülésen Fodor Gyula alpolgármester elnökölt és megnyitójában megállapította, hogy a Boszkárt fejlesztése olyan probléma, amelynek megoldását tovább halogatni most már nem lehet, tehát a fővárosnak ebben a kérdésben határozottan állást kell foglalnia. Hangsúlyozta az alpolgármester, a pénzügyi lehetőségek, korlátozottak'ugyan, do azért'mégis állandóan munkálkodni kell azon, hogy a köziekedós az adott lehetőségek keretein belül megjavuljon ós Budapest dolgozói igy könny obben juthassanak el munka helye ikre. A Beszkárnik az ostrom után történt helyreáll!tása után most már a korszerűsítés és a bővitós problémája lép olötérbo, A Bo3zloárt üzemvitelét racionalizálni kell, de mindenkor az adott gazdi sági helyzet figyelembevételével, és holyes munkaorőgazdálkodással, Foltotlenül'meg kell találni a módját annak,hogy csökkentsék a balosetek számát. Az elnöki megnyitó, után József Ferenc h. igazgató olőadásában megállapította, az utazóközönség nemcsak üzletfél, hanem mint a székesfőváros közönsógo: a vállalatnak tulajdonosa is. Az utazóközönség saját igényeinek kielégítését követeli és ebből a szempontból nem érdekli a vállalat üzletmenete» A vállalat viszont az utazóközönségtől mint tulajdonostól megértést ós támogatást kivan azért,. hogy az üzom prosperáljon, fejlődjék és tulajdonosát jobban kiszolgálhassa. Adatokkal alátámasztva kimutatta, hogy a vállalat mai vezetősége a háborús • pusztulás, a háború alatti elhasználódás- és az előző évtizedek üzleti gesztiói miatt sokszorosan nehezebb helyzetben van, mint a . vállalat eddigi vezotőségo. A továbbiakban az előadó részié tősen ismertette azt a hatalmas teljesítményt, amelyet á vállalat dolgozói a helyreállítás terén vógoztek.' Ezéri a hatalmas toljositményért a válla- . lat mindon dolgozója munkabeli áldozatot és személyi • anyagi áldozatot is hozott,*A munka és ezáltal a helyreállítás üteme az inflációs idők nólkülözésoi közopottc som csökkent. Az ilie tményok a költsógvo tosnok még ma is lényegesen kisebb Százalékát toszik, mint például 1938-ban, Bofcjezésül az olöadó részletoson ismertette a Boszkárt hároméves tervét. Az előadáshoz Szila 3 Oszkár bizottsági tag, Várdai György-műszaki főtanácsos, iJsanádi György MÁV-igazgató és mások szóltak hozzá. /MOT/ A főváros 15o görög'gyormek gondozását vállalja, Vr/Sk Jugoszlávián keresztül 7oo görög szabadságharcos gyermeke érkezik Budapestre. A gyo rmoké kot a főváros társadalompolitikai ügyosztálya fogadja a pályaudvaron s kq^ülük 15o gyormokot a főváros vesz gondozásba, A görög gyermekeket a Béla-telepen holyozik el és veszik gondozásba. /iiOT/ Mi.