Magyar Országos Tudósító, 1948. március
1948-03-17 [952]
MAGYAR OHSZ/GOS TUDÓSÍTÓ /MOT/ 194", r ,_ mároius, 17»_ /f 1 ora ^ psro. ^ //^ kiadás XAXÍ évfolyam. kgy honvédelmi minisztériumi f ofei.iiztxa.seló a hon védtörvónyszék előtt. Tö U/Bk A honvédtörvény szóken szerdán kezdte tárgyalni a hohvédbirosag Ajtony Artúr tárgyalás vezető hadbíró vezetésével TowerlVásosor Lászlónak, a t önvédelmi miniszter ium költségvetési osztálya voJLb Vezetőjének bűnperét, A honvédügyészi tisztet Dr. Tóth László honvéd* • ügyész töltötte be. Tomori-'Yieser ezredes Ladányi nyomdának és más vállalatoknak 1946-ban és 47-ben illetéktelen anyagi hasznot biztosított a honvédelmi minisztériummal fennálló jogügyletekből, A minlaztóium autóit magáncélokra adta kölcsön. A főtárgyalás s<yréir-kiderült, hogy Tomori-Wioser 1944-ben üldözöttek lakásait kiigényelte , Az ily módon megszerzett'Kossuth Lajos-tér 18, szám alatti h.-.z egyik lak. .cet a lakok távollétében kifosztotta, 1944. október 15-én kollégáinak füle hallatára nyilas köszöntéssel búcsúzott a telefonban. A honvé öt örvény szék az utóbbi ügyekot átteszi a népbirósághoz, mig a minisztériumi panama ügyé ben ujabb tanuk kihallgatását rendelte el s ezeknek nagy szamara vale tekintettel a tárgyalás több napig fog tartani, /MOT/ Börtönbüntetésre Ítélt, a népbiróság egy antidemokratikus házfelügyelenét Tö L T /Bk Boros Vlktomé újpesti lakos folytatólagosan elkövetett demokráoiaellenes iügátá. .ssal vádolva llott szerd.-n-f népbiros g Dr. Lukács Iván tanáosa előtt* A tanuk kihallgatása után c népbiróság az izg.ga és lakóival összeférni nem tudó Bor-jsnét hét hóna pi börtönbüntetésre és h „rcmétri politikai és hivatali jogvesztés re Ítélte, /MOT/ Tizenkilenc munkaszolgálatos gyilkosa a népbiróság ei>tt. Tö ü/Bk A budapesti népbiróság Dr. Pálosi tanácsa szerdán kezdte tárg v alni Pusztafi Karoly rákospalotai műszerész, a volt Horthyligeti repillögyárban elhelyezett zsidó intem ló tábor paranosnpkának népei lenes és ív borús bűnügyét. Pusztafi a legkülönbözőbb kegyetlenkedésekkel 11 fegyelmezte 11 ^'murkas zolgtát.ato sokat, gyakran összerugdosta^ eket s többizben megakadályozta a betegek orvosi vizsgálatra küldését. Állandó motozással zaklatta beosztottjait, egy 17 éves leányt meztelenre vetkeztetve esszevert. A kínzások követkerteben Pluszt Sanda r munkaszolgálatos belehalt sérüléseibe. A munka szolgálatosokat nem engedte le a nagy befogadóképességű óvóhelyre s igy 1944. juriv.s 30-an bombatámadás következtében 19 munkaszolgálatos meghalt, öt oedig súlyosan megsebesült - További tanuk kihallgat is a vég-ott a népbiróság elnapolt a. r. tárgyalást. /MOT/ MíííOiii'{•;.;? égős Le vékih