Magyar Országos Tudósító, 1948. február

1948-02-23 [951]

A/W/L. 0v1u4.ya.1n • \^ Ujabb érdeke a adatok az ékszer tolvaj Balog Sándor né ügyében* Fő Jf/S'l: Mint isme re te a, a rendőrség február elején elfogta Balog Sándor né született Bod jár Gizellát,' aki az éks zarlepásek egész soro­zatát követte el Budapesten és vidéken. Főként vidéki városikat ko­resett fel társával együtt. Betöréseik színhelyére repülőgépen utaz­tak le ós a lopások elkövetése után ugyancsak repülőgép n távoztak el a váró sbpl» Balgcnó kihallgatása sorén beismerte a be tor éseke "t, arról azonban, hogy az ékszerek hol vannak, nem volt hajlandó nyilat­kozni . Egyik legnagyobb betörése az volt, amikor Ballal László Sas­utca 7 szám alatt la kp textilkereskedő lakásából őo.ooo forint érté­kű ékszert vitt el. Ki ha 1 Iga t á sa kor a nagy értékű ékszerek hollétére vonatkozóan szintén semmi tmondó tála szokat adott. 4 főkapitányság nyomozói megindít*ttál: a nyomozást az ékszerek felkutatására és már­már ugy leit szőtt, hogy a nyomozás holtpontra jut, amikor vasárnap cs­.te telefonon felhívták a betörési főcsoport egyik nyomozó őrnagyát a lakásán és oz ismeretlen telefonáló arra kérte, hogy kivjá fol a meg­adott telefonszámot. 4 nyomozó felhívta a' megadott számot,"egy férfi­hang jelentkezett, dr. Kar kos Váci-ut°"41 szám alatti lakos, Balogné ügyvédje. 4z ügyvéd elmondotta, hogy vasárnap este hót órakor egy tiz, •év kerüli gyermek csöngetett be a lakásán, egy kis csomagot adott át nels^ azután lerohant a lépcsőn. A csomagot nem merte lábontani,mert . gyanús" Milseje után attól tartott, hogy pokolgép vápa benne.' hosszabb habozás utáh^zonban mégis kibontotta ós a papirból ogy összohorpado­zott konzarvdoao-• került elé. 4 konzervdoboz csillogó ékszerekkel van tele. 4 nyomozó őrnagy" fannal taxiba szállt ós,a holyszinra sietett , és ott megállapította, l>ogy'-«. Ixinzarvdebozban lévő ékszerek pallai László ellopott ékszerei, Erélye'*; nyomozást folytat a rendőrség annak megáll api tás ára, ki lehetett a titó!hxi4?*S hang, mely a rendórcőrna <ryo t tájékoztatta és ki volt a. tiz-tizenkétéva£*"fiú ás. mogbisója? ./M&S/ UHltott műtét végrehajtása miatt letartóztattak egy orvost. Fő Jf/Sk 4 rendőrség letartóztatta dr. Révész Tibor Somogyi Béla­ut lo~12 szám alatt lakó orvost, aki február 17.-én délután egy Boszkárt-tnlx.ritónőn tiltott műtétet hajtott vérre. Mikor látta, hogy a műtét nem sikerült, mert méhátfurás történt óa súlyos vérzés lépett, fol, a súlyosan vérző asszonyt' taxival a Rókus-Eórháabo szállította, ott azonban már nem sikerült megmenteni, ujabb műtét után a takarító­nő a nagy vérveszteség következtében meghalt. Dr. Révész a rendörsé­gen beismerő vallomást tett, eLmendotta, hogy a műtétért háromszáz fo­rintot kért az asszonytól* Megindult ellene az eljárás» /MOT/ •*—— Súlyos itélet a távbeszélővonal .megrongálása miatt. 0- Ky/Sk janku Péter .gyulai földmivee az állami távbo szelő vonalat szándékosan megrongálta és mintegy tíz kilogra...n huzalt ellopó.tt. 4 gyulai törvényszók'mint rögtönitélb biróság'őzért közveszólyü rongá­lás bűntettében bűnösnek mondta 11 és jogerősen tízévi fogyhnzbünto­téssel sujtotta . /llQT/'

Next

/
Oldalképek
Tartalom