Magyar Országos Tudósító, 1948. január
1948-01-24 [950]
Bo gnár József • polg: rm s to r ny ila tko za ta a Hazánk cimü he ti lap «• ' bon közöltökkel kapcsolatba?!, Bo Vr/Hné 4 Hazánk cimü köti lap B Feltűnő pro te kei ókul lám á városházán" cimmol foglalkozik a fővárosnál történt közélelmezési alapra valé lein vezésokkél, k cikkel kapcsolatban Bognár Jő z sef polgárrnes tor a kövctk.ző hivatalos nyilatkozatot adta: • n ^-feltűnő protekcióhullám a vá.rosházán" cimü cikk—ben a Haímiik engem is megszólaltat, még pedig abban a formában, mintha én az 1947 decemberében általam foganatosított kinő vozóscket egy c 1 lenzéki lapban tárna ótrám. Ki koll jelentenem, hogy a kpzánk cimü lapnak soha, semmiféle munkatársa nálam nem járt és sem a szóbanforgó- sem pedig egyéb ker.de sokbon tőlem nyilatkozatot nem kért, én pedig nem ambiaionáltam különösebben, hegy megkér* de , "s nélkül a Ha záiik hasélojain szerepeljek, fény az, hogy Sz. Szabó F c-renc f öldmive lós ügyi államtitkárral, aki az 1946-ban, tehát nem az én polgármesterségem alatt történt kinevezések ügyében tiltakozott, tárgyalások folytak ós tény az is, hogy ezen kincvezésok során megítélésem szerint :-s történek kisebb hibáik, - persze távolról sem olyanok, mint ahogy azt a Hazánk tondenoiözusan megállapítja. Ujóiag meg keli tehát ismételnem, hogy a szóbanfor- gó cikk első rész-b on foglalt állitások részben tendonoiózusak, részben val tlanok, a második részében az én megszólaltatásom pedig szemen-szedett val tlanság,"/MÜT/ - •A KÖZOKTATÁS; SZAKBIZOTTSÁG ÜLÉSE, BP VM/M A FŐVÁROS KÖZOKTATÁSÜGYI SZAKBIZOTTSÁGA SZOBOSZLAI PLRENC TANÁCSNOK ELNÖKLŐÉVEL ÜLÉST TARTOTT. -ELSŐNEK K ÁLMAN JÓZSEF I N DI fV Á NY Á T TÁRGYALTÁK, §ZÉKESFŐVÁR0SI NEVELŐKÉPZŐ | N T É Z E T LÉTESÍTÉSE ÜGYÉBE::, - )R, KÉNYE RÉS ^GNES /IVÍKP/ FELSZÓLALÁSÁBAN HANGSUOYOZTA, HOGY VAKNAK ÁLLAMI NEVELŐKÉPZŐ ISKOLÁK, AMELYEK EGYSÉGES SZELLEMBEN MŰKÖDNEK ÉS KÉpEZNEK KI AZ ÁLTALÁN 05 ISKOLA R ÉS Z É R E\ PEDAGÓGUSOKAT. NE-|tí FEL', D-TA A FOV ÁROSNAK AZ ÁLLAMMAL SZEMBEN KÜLÖN NE VSLC KÉPZŐ ISKOLÁT FEL ÁLLi TANI, VISZONT LEHETŐVÉ KELL T-"-NN,, HOGY A FŐVÁROSI PEDAGÓGUSOK KÜLÖN F Ő V Á R 0 S | VONATKOZÁSÚ, EGYÉNISZÍNEZETŰ, KIEGÉSZÍTŐ OKTATÁST NYERJENEK A Z ÁLLAMI ISKOLőKBAN, MIUTÁN b/2 MEGOLDHATÓ, KERTÉ, HOGY VEGYÉK LE AZ INDlTVÁíJYT A N A Pl — RENORÖi , - BABtRÁB JásEF /FKG/ SZJNTÉN NEM TARTJA KÖZSÉGI F £ L-A D A T— NAK • TA N l TÓK ÉRD ÉST . A JÖ.'Ő TÁRSADALMÁNAK H ARM°Nl KUS KIEGÉSZÍTÉSE SZEMPONTJ ÁB Ő L FONTOS, HOGY NE LOK ÁL I P KIKÉPZÉST KAPJANAK A NK VELŐK', HANEM ÁLT. LÁR OS ÉRVÉNYŰT. AZ A HELYES, HA A VlOÉK ÉS A VÁROS TAN ITÓNZMZEDÉ..E K v E K E O I K , AZ INDÍTVÁNYT AZÉRT SEM TARTJA IDŐSZERŰNEK, M ' -< T AS ÁLLAM NEM ENC. OÉLY-ZI KÜLüN FŐvÁROSl NEVELŐKÉPZŐ FELÁLLÍTÁS 'T ; - MATJCS LAJOS /NEMZETI PARASZ. PÁRT/ AZT FEJTEGETTE, KOGY AZ EGYSE' ET KELL A MAGYAR NEVELÉSNEK M t G T E R E M T E N | E , A NEVELÉS ÜGYE AMÚGY SEM KIALAKULT MA MEG , E.'.ÉRT NEM SZAB AO RÉSZ EK Rf 00 NTA Nf.AZ