Magyar Országos Tudósító, 1948. január

1948-01-14 [950]

la jön Gyula igazságügyi államtitkár a népb Íróságokról.- , lö J/Sk A január e la ej én életbe lépett uj népb Író sági törvény rendel­kezései értelmében a budapesti nepbiróság "is újjáalakult, a koalioi'ós pár­tok kijelölték megbízottaikat, okik szerdán délben ünnepélyes teljes ülés keretében tették le a hivatali esküt, illetve fogadalmat. Dr. Nagy Károly elnök nyitotta meg, a budapesti népbirós ég teljes ülését a törvényszék nagy esküdtszéki termében, ahol helyet foglaltak a tanácsvozető szakbirőjf a népügyészek és az újonnan kijelölt • népbirák. Résztvett a teljés ülésen dr, Hajdú Gyula és dr. Dalin Jenő igazságügyi államtitkár, ott volt Gál László dr, miniszteri osztályfőnök,, az igazságügyniniszteriün elnöki osz­tályónak vezetője, dr. Bajor ^László miniszteri tanácsos, a nepbiróság! osztály -vezetője, dr. Major Ákos, a *N0T elnokB, dr.Szűcs János, a nepfők ügyészség elnöke, valamint az egyéb igazságügyi hatóságok és társbÍrósá­gok kiküldöttei. A teljes ülésen először a népbirák tették le az esküt, illet­ve a fogadalmat, majd dr.-Nagy Károly elnök mondott beszédet, amelyben, megállapította, hogy a népbiráskodásba hozott la-ikus népbiroi kar az egye­temes dolgozó magyar nép akaratát képviseli, mert azok a pártok, a melyek a népbirákat kiküldték, az egész dolgozó nép javát* felemelkedését és az ország sorsa irányításába való beleszólási jogát hivatottak biztosítani. A népbiróságok feladata abban áll, - mondotta az elnök - hogy a demokra­tikus Magyarország és annak dolg/ozó népe büntetőjogi érdekvédelmét jel el» lássák és kivegyék részüket a nepi demokrácia megszilárdítására és megvé­dés, íre irányuló munkából. A népbiróságok háromesztendős működésük alatt kemény lélekkel, az igazságkeresés nemes eszméjétal vezérelve csaptak le a háborús' éx népellenes bűnösökre, de ugyanekkor bölcs mérsékletről tet- • tek. tanúbizonyságot • A budapesti nepbiróság az elmúlt három év alatt 239 halálos Ítéletet hozott, kényszermunkára 1186 személyt, mig fegyház-j bör­tön, illetve fogházbüntetésre 53lo vádlottat itélt. Vagyonelkobzást a nép­j iroság 2179 esetben mondott ki, mig 3o22 vádlottat felmentett. Miután a népbiráskodás igy beváltotta a hozzá fűzött réméneket, nem- kétséges, hogy a nép bíróságokban kell látni a büntető és polgári laikus biráskodás. jövő formáját, A továbbiakban az elnök' megállapította, hogy a laikus népbirák a jogi formuláktól centesen boncolgatták ős .márlegelték az eléjük kerülő jogeseteket és rajtuk keresztül az egészséges, józan szemléletű társada­lom szolalt meg. Végül összehasonlítást tett az elnök 1848 és 1948 között s bőszedet azzal fejezte be, hogy 1848 forradalmi szellemének kell áthat­nia a birói munkát is, hogy az igazságszolgaltatás a dolgozó magyar nép javát szolgáljao A nagy tetszéssel fogadott alnökl megnyilatkozás ueán dr. Haj­dú Gyula igazságügyminiszteri államtitkár szólalt fel. Bejelöntette ,hogy a teljes üléssel egr'kfiőbon tartja ülését az országgyűlés igazságügyi bi­zottsága amely f--^all^>zik az amnesztia kérdésével is. Az amnesztia ki­terjed plj o kv v:"yélel«nény'e 1 krq is, amelyekben a népbiróságok hoztak lté-

Next

/
Oldalképek
Tartalom