Magyar Országos Tudósító, 1947. december
1947-12-03 [949]
Súlyosan terhelo vallomások Dévai Kamilla és társai bűnügyében. Tö J/Sk Szerdán folytatta a népbiróság Lukács Iván-tanácsa Kozma Andor es társai, köztük Dévai Kamilla szinésznő bűnügyének tárgyalását, A szerdai nap is a tanúkihallgatásokkal telt ?\j ennek során minden képzeletet felülmúló smberteiensegekre derült fény, azokra a kegyetlen módeze rekre, amelyekkel a kéraelháritó osztályokon igyekeztek vallomást kicsikarni az oda előállított órabérekből! Felvonultak a köregyani, méhkerékit, nagyszalontai és sarkadi tanuk s elttondták, hogy a kémelhárité osztálym milyen kínvallatás tan volt részük. Kozma Andorral az élen az oda beoázfe tott nyomozók és csenderek véresre verték az em.be re ke t, ^mezítelenre vetkőztetve, arccal lefelé egy ágyra vagy asztalra fektették Őket, ugy verték fejüket, hátukat és a talpukat gumibottal, vagy bika csökkel, Araig a kínzások szüneteltek, arccal a fal felé fordalva kellett állaniok naphosszat s aki elhaladt mögöttük, az fejüket a falba verte. Valismást tet tek a nagyszalontai gigán„;ok közül azok, akik életben maradtak s elmondták, hogyan bántak velük, a nőkkel is, a kihallgatásokon, A tanuk a vádlottak szemébe mondták a kínzásokat, valamennyien fal is ismerték kínzóikat és elmondták, hogy nyomorékká verték őket* Junghans Károly tanú Dévai Kamiilárd tett súlyosan terhelő vallomást ée előadta,hogy mint katonaszökevényt Rákoscsabán sulyr'e m bántalmazták a kémelhárito osztálym és a bántalmazásban bév; i kamilla is résztnett bika csökkel. A többi vádlotthoz hasonlóan Dévai Kamilla is tagadta a bántalmazást, de a tanú az eredménytelen szembesítés sorai a az.mm ebe mondta állításait. Egy Boglár nevü tanú két urnvéd kivégzéséről vallott s elmondta, hogy a két katonát Kozma Andor vitte be egy kukoricásba és ott agyonlőtte őket. Kozma tagadta ezt s azt állította, hogy egy őrmester lőtte ag„on a két katonát Kubányi százados parancsára, ü, tanú azonban azzal is megerősítette ezt az állítását, hogy Kozma maga mondta el, hegy 6 lőtte agyon a két honvédet. Eánkuti József tanú Kozma ás a másodrendű vádlott Balázs Lászlóra tett igen terhelő vallomást, amely ' szerint ők ketten voltak azok,akik a le gombért el énebb kínzásokat találták ki e foglyok vallatására. Balázs az ő szemeláttára két órán keresztül ütlegelt egy szökevény karpaszomány^s Őrmestert, akiről már oaf azokban legott a hus és felismerhetetlen Vf lt, ezenkívül orosz hadifoglyokat is súlyosan összevert .• A szembesítés ebben az esetben is eredmény a ele a maradt. A tanútól az o~ bánta Imaz ás a után Dévai Kamilla megkérdezte gúnyosan ""8udna-e táncolni" • A tanú szerint a karpa s zományos őrmester össze ve rését Dévai Kamilla is látta. Ezután Kéri Lajos népügyész és a védők terjesztették be bizony itáskiegészitesi indítványukot, amelyeknek a népbiróság részben helytadott. A népbiróság végül a késö délutáni órákban ugy határozott,hogy a tárgyalást december lo .-én, szerdán reggel folytatja. /•••10Í 1 / Jf •