Magyar Országos Tudósító, 1947. december

1947-12-03 [949]

JSizoriyitáskisgósaltost rendelt el a tábla az Cbudai Fehérítőgyár r-t. vezető ine k ügy ebe n* To !•..:'./ék r Fellebbezés folytán ma foglalkozott a t.ibla dr. Lskatos Gé­za elnökié:-;ével az Óbudai Fehérítőgyár r.fc. vezetőinek árdrágítás! bűn­ügyivel. Az uzsorabiróság Lukács-tanácsa októberben tárgyalta az ismere­tes bűnügyöt. Az államügyészség szert inditott eljárást ellenük, mert a gazdasági rendészeti oszt ál. megállapítása szerint körülbelül 8o .000 ­méter, nyúlásból származó ára bejelentését elmulasztották és tilos módon forgalomba hozták.' A bizonyítási eljárás lefolytatása után a Lukác s-tn­r ács közellátás elleni vétségben mondta ki bűnösnek Finály Emőt, 0 gyár Vezérigazgatóját és négyévi fogházra, 24ooo forint pénzbüntetésre és a Horváth László tisztviselővel egyetemlegesen viselendő ötvenezer forint vagyoni elégtétel megfizetésére itélte, Horváth László^ a gye"'' vezető tisztviselőjét közellátás elleni bűntett óimén hatévi fegyházzal sujtot- • ta a/bíróság, 5c eo forint pénzbüntutést kell fizetnie és "Budapestről há­rom, évre kitiltottak. Az ügy másik két vádlottját, Kovács István tiszt­v is el öt bünösplekffiény hiányában, Lóránt Ferenc igazgatót pedig tize nyi­tók hiányában mentette fal az uzsorabiróság* A tábla mai tárgyalást?, az elsőfokú Ítélet,' egyéb iratok ismertetése es & két elitélt vádlott ki­hallgatása után, a tábla b .zonyitáskiegészitést rendelt el. Utasította a törvényszéket szakértő meghallgat ás ára arra vonatkozólag, vájjon a gyár karate tékáiban foglalt adatok alkalmasak-e arra, hogy abból képet lehes­sen alkotni a gyár birtokában lévő anyagkészletreél. Elrendelte további n tmbla Bo .olai György kihallgat ás át arra vonatkozóan, hogy Fin ály mii von utasitá-.v/kat adott a bejelentéseket illetőlegA bizonyítás , kiegészítés lefolytatása után a tábla soron kivll fogja tárgyalásra ki­tűzni az Óbudai Fehérít Őgy ár r.t» vezetői bűnügy érek újból való tárgya­lását. /MOT/ Be azt vett egy kereskedő meggyilkolásában, tizenkét évi fegyházra Ítélték. Tö Ka/Sk Múlt év őszén e g.áteraljaajhely közelében felyó Foárva-patak Ógy ismeretlen ember h- latestét vetette ki. A holttestben többen felis­merték Friodmaron rn8 zeg _di kereskedőt. Mint az orvosi vizsgálat meg­állapította, Friedmannt revolver! evésekkel ölték meg. '.A gyanú Kocsis Fe­renc földfaives és Golata Te .sef lékereskedőre terelődött .Mindkettőjüket bekísérték a kassai fogházba, Kocsis itt megismerkedett Pongó 3élá ko«' 0 v'mssegéddel és együtt megs: öktek a kassal fogházból Szegedre. Pongó egy ' alkalommal hat -rát lépési engedély náÜkül visszatért Kassára, ahol több l#vat lopott ál, majd a lopott állatokkal újra visszajött Szegedre és Kocsissal együtt értékesítette a lovakat. Kéz re ke rülésük után" bűnvádi .el j.. r s • indult ellenük, amelynek során kiderült Kocsis előző büntette is. :­f . /Bolyt .köv,/

Next

/
Oldalképek
Tartalom