Magyar Országos Tudósító, 1947. december

1947-12-22 [949]

Liszttel feketéztek. Tö Km/Sk Fellebbezés, folytán ma foglalkozott a tábla Lengyel-tanácsa Medgyes László budapesti kereskedelmi .alkalmazott és társainak árd^ági­tási bűnügyével. Medgyes, aki beteg édesanyjának T áltos-utca lo szám alatti fuszoruzlotet. vezette, r egy isme re't lenül maradt egyéntől tizenegy mázsa lisztet vásárolt a maximális árnál drágábban, kegkérte ismerősét,Kalocsán Károly sütőmestert, hogy szerezzen vevőt a lisztre, riemsokara Kalocsán megjelent Medgyes üzletében Magyar Nándor bázfelügye­lővel. Magyar kijelentette Medgyesnek, hogy hajlandó nagyobb' menny iséíű lisztet megvenni. At is vett körülbelül három és fél mázsa lisztet a mo~­ongodettnel drágábban. Miután a dolog kiderült, mindhármuk ellen büpvódL oljaras indult árdrágito visszaélés bűntettéért, illetve vétségéért. • budapesti uzsorabiróság Medgyest kétévi fegyházra-, Magyart tizhavi bör­tönre, Kalocs.nt háromhavi fogházra itélte. A tábla Medgyes büntetését nyolchavi börtönben, Magyarét Öthavi fogházban és Kalocsánét eoebavi fo^ házban állapitotto meg. /ÍÍÖT/ 5 Bőrt drágitottak. Tö Km/Sk ^Bábinszby János budapesti bőrkereskedő hatvanöt kilogramm vikszos tehenbert frásárolt Juhász T>r iklós borkereskedőtől,; majd a bőrt a megengedettnél drágábban adta el. AB azsorabiroség vonta őket felelősség­re es Bábinszkyt másfélévi börtönre, Juhászt négyhavi fogházra és 5oo forint ^pénzbüntetésre itélte. Ebbe a bőrdrágitásba bekapcsolódott még több borkereskedő is olymódon, ho©' részint Bááoinszkytói, részint Juhász­tol vásároltak bőrt és azt tovább adták. Ezért Öimonko János borkereske­dőt egyévi és kéthavi^Wohlstein Lipót cipészmestert nyolchavi börtönre, Pál László cipefelsorészkészitőt loee forint oénzbüntet és re, Zimme-rmann György borkereskedőt szintén looo forint 1 pénzbüntetésre, Medgyesi Sándor borkereskedőt 5*o forint pénzbüntetésre, Koffraann Miksa felsőbőrkereske­dót hathavi börtönre, Ozeisler Zoltán borkereskedőt négyhavi és tizenöt­napi fogházra, Csatári Béla és Vadnai Alfréd borkereskedőket 5oo, illet­ve ezer forint ^pénzbüntetésre, % Meie$ János cipőkereskedőt hat-, Schwartz Jenő felsőberkészitöt nyolchavi börtönre, Grosz Tiber felsorészkészitőt 5oc forint pénzsüntetésre, Ullmann Lipót bőrkereskedőt hathavi börtönre itelte az uzsorabiróság.; Fellebbezés folytán ma foglalkozott az üggyel a tábla Koszt Zoltán-tanácsa, amely Bábinszky büntetését nyolchavi bötrtön­ben, Bimonkáét ,és Juhászét négyhavi fogházban és 5oo forint pénz Jönteté­ben, W^hlsteinot háromhavi fogházban, Hoffmannét looo forint penzbüntet'­- - oen, Gzeisleret £00 forint pénzbüntetésben, Melegét öthavi, Sonwartzet •;­3o napi, Ullmannet négyhavi fogházban állaoitotto meg. A többi vádlott büntetését a tábla jogerőre emelte. /KÖT/ TT— — —

Next

/
Oldalképek
Tartalom