Magyar Országos Tudósító, 1947. november

1947-11-14 [948]

hogy hónapi os ti. zen ötnapi fogház liszt drágításért. Tö Sy/Sk Bősze Zoltán dr. uzsorabiróságl egyesbiró vonta felelősség­re az árdrágitó visszaélés bűntettével vádolt Muosi Franciska szentesi leányt. A vádlott nő engedéllyel mmgiez év júniusában 15o kilogramm lisz .tet hozott fel Budapestre os ebből 75 kilogrammot 8 forintos áron zugfor galomban értékesített. A tárgyaláson azzali Védekezett, nogy beteg, öreg szülei vannak, akiknek gyógykezeltetése nagyon sok pénzbe kerül es ezért "feketézett" a liszttel•• Az uzsorabiróság az enyhítŐ körülményeket figye lembe vette és árdrágitó visszaélés vétségében mondta ki bűnösnek Mucsi Franeisk.it, akit négyhónapi és tizenötnapi fogházbüntetésre Ítélt* Az Ítélet jogerős, /MOT/ November 21.-én hirdet Ítéletet a HOT Bódy Pisofika bűnügy éten. TÖ Sy/Sk A nópbirósóg külön ötös' tanácsa tárgyalta elsőfokon dr. Glück Frigyes született Bódy Piroska és társai bünpártolási bűnügyét, áz ismeretes körülmények között leleplezett előz mony ok alapján a népbiróság kimondta; hogy. segítséget nyújtottak Dalnoki Veress Lajos, az összeeskü­vés egyik tettesénél-: meneküléséhez és ezért Bódy Piróskkt és özv. Bálint Dezsőnét egy-egyévi fogházra, Máhr Bélát héromhónapd, dr. Bódy Györgyöt hét hónapi; Szabó Kálmánt pedig öt hóna pl fogház büntetés re Ítélte. A be­jelöntett fel. ;bbezések folytán a NOT 71. számú tanácsa elé került az ügy; amely az iratok ismertetése és a perbeszédek után az itélet kihir­detését e hó 21. -ére tűzte ki. /MOT/ Felmentő itélet egy volt ''fő-jupo" bűnügyében.' Tö Sy/Sk Es év júliusában tárgyalta a népbiróság Rác z-t anácsa dr. Várkonyi Woinmann Istvfn magántisztviselő bűnügyet. A vád szerint jólle­het maga is üldözött személy volt, a németek bizalmából vezetője" lett a t ábor zsidó rendőrségének ás mint úgynevezett "fő-jupo", egy bt ven tagból álló rendőrség élén állt. Nem kellett munkérn kivonulnia,^bántalmazott munka szolgálatosokat yos az élelmezés körül is visszaéléseket követett el A népbiróság ötévi kényszermunkát szabott kl népellenes /oűncselekrényéit Az ügy et most tárgyalta másodfokon a NOT és felmentő Íteletet hozott, Az indokolás szerint cselekményeivel túlhaladta ug. an a szárára előirt tény kódost, de a főjupoi tisztséget a tábor német parancsnokától kapta és igy. nem tekinthető köztisztviselőnek. /MOT/ Ky.

Next

/
Oldalképek
Tartalom