Magyar Országos Tudósító, 1947. november
1947-11-08 [948]
Bölcsföldi Andor főtitkár hosszabb szabadságolását kérte és visszavonul a Sr,Ik éléről, /folytatás/ 0 Ky/lvI A saj t°értekezlet végén ko.: György bemutatta a nagyér sajté képviselőinek a HIOT-ban résztvevő ifjúsági szervezetek vezetői által sa-ját kezűleg aláirt iSÉízös nyilatkozatot, amely azt igazolja, hogy bölcsföldi Andor. valóban megtette azokat a kijelentéseket, amelyeket utólag a "Fiataloké-bán és •"- népszavában letagadni igyekezett. A sajtóértekezleten felszólalt az egyik Szociáldemokrata lap munkatársa ós bejelentette, hogy ő Bölcsföldivel nem ért egyet és tudomása szerint pártja ugy határozott, hogy visszavonja Bölcsföldi Andort a Szociáldemokrata Ifjúsági Llozgalom éléről, Értesülése szerint Bölcsföldi már alá is irta azt a kérést, amelyben a párt vezetésétől hosszabb időre való szabadságolását kéri. /líOT/ —. — Eszporantisták ünneplik a nagyforradalom évfordulóját. ü hy/k A Magyar Eszperantó egyosüJktek a Szovjetunió öO* eves fennállásának meünnoplésere vasárnap délelőtt fél 11 órakor a Parlament'múzeumi előadótermében /Bejárat: XVII.kapu/ ünnepséget rendeznek. Felszólalnak: Fejér Tamásné, kökény La.J03.5j; Tibercz Zéi,^a<a\í, művészi ssá:rx>!dx.l szerepelnek: Baghy Górnia, At». kalocsay Kálmán,' Sárosi Mihály és Tárkony Lajps. /MOT/ — .A líemzeti Segély táviratban üdvözölte a Szovjet Vöroskere3zteletet. 0 My/M A L agyar kemzeti Segély központja az októberi nagy forradalom ÖQ. éves évfordulója alkalmából az alábbi táviratot intézte a moszkvai Szovjet Vöröskeresztegylethez. "A Nemzeti Segély vezetősége és 500,000 tagjai nevében baráti üdvözleteinket küldjük az októberi forradalom évfordulója alkaImából os köszönetünket fejezzük ki mindazért a segítségért, ^amelyet a Szovjet Vöröskereszt az általunk gondozott magyar gyermekek érdeké ben Országunk felszabadítása óta. tett. Továbbra is harcolni fogunk ez ujfasizmus köntösébe rejtőző társadalmi nyomor, felidézői: a háborús uszttók ellen. Éljen a nagy szovjet nép és annak hős "•5zetc'4<" Az üdvözlő sürgönyt Bölöni György/- ellök, Villányi Andra.sné alelnök és kárász «yó ző főtitkár Írták alá. /MOT/ -. -