Magyar Országos Tudósító, 1947. október
1947-10-26 [947]
A Szociáldemokrata Párt Országos Választmányának Ülései' JL Szociáldemokrata Párt Országos Választmányának üléseBŐl a párt a következő jéSLentést adta kii 0 ^P/Hm A Szociáldemokrata Párt Országos Választmányának szombat délutáni ülésén Szakasits Árpád nagy szabású, közel három °rás beszédben ismertette a v.lasztások óta kialakult belpolitikai helyzetbt és azoknak a tárgyalásoknak az arryagá-t, amelyeket a pártvezetőség folytatott részben a koalició összes pártjaival a kormán,; megalakítása és a kormánypeogram kialakítása körül, részben pedig a. Magyar Kommunista Párttal a két párt egyilttmüködése hibáinak kiküszöbölése érdekében.* Ez*k a tárgyalások, amelyek országos és a;- dolgozók érdekeit érintő kérdések megoldásán felül a Szociáldemokrata Párt fokozott hatalmi súlyának biztosit'sut is szolgálj ék, még nem zárultak le teljesen. Kiemelte Szakosíts Árpád - a pártv álasztmáuiy egyhangú helyeslésétől kisérve - a párt szervezeti és ideológiai egysége megerősítésének szükségességét. Bejelentette továbbá, hogy Bán Antal az iparügyi minisztérium éléről, ahol két *s fél éven át kiváló szocialista munkát végzett és lefektette a magyar ipar újjáépítésének "lapjait, mint ügyvezető főtitkárhelyettes, visszatér a párt -apptfr át u sb a • Szakasits A r pád referátum-; után Bán Antal átfogó előadás „keretében fff.évázolta az ország gazdasági helyzetét ás bejelentette azokat a gazdaságpolitikai intézkedéseket, amelyeket a párt gazdasági szakértői dolgoztak ki a dolgozók helyzetének megjavítására. A gazdasági helyzet nehéz, de ninos ok komoly aggodalomra és a hároméves terv utján előrehaladva urai tudunk maradni. Bála Antal bejeién* tékáit a pártválasztmány ugyancsak egyhangú helyesléssel fogadta. ái vasárnap dédelőttí ülés dr#, Ries István mélyenjáró külpolitikai referátumával kezdődött meg, amelyben a béke mellet* való szocialista állásfoglalást szögezte le a mai világpolitikai feszültség közepette. Ries István referátuma után indult meg a vita Szakasits Árpád által benyújtott és a délelőtti órákban 2 pártválasztmány . ' kikül iött albizottságában letárgyalt határozati javaslat 1 alatt , A pártválasztmány ezután Kisházi Ödönnek, a vasárnapi ülés megnyitójában elhangzott megállapít ásd kapósán egyhangúan leszögezte, hogy Révai Józsefnek, a Szabad Nép vasárnapi számában megjelent cikke nem alkalmas sem az együttműködés gátló körülményeinek őszinte és helyes vizsgálataira, sem az akadályok kiküszöbölésére. A pártválasztmánytól táv^1 áll. hogy kétségbe vonja a bírálat jogát a munkásosztály érdekében, de éppen ezt n célt nem szolgálja eredményesen a cikk, amelyet igy osak a Seooiáldemokrata Párt belügyeibe való il le kt éktelen beavatkozásnak kéli tekinteni, A kérdéses cikk fogalmazása is felette szerebcsétlen és ezért a pártválasztmány a cikket és annak nyilvánvaló tendenciáját a leghatározottabban helyteleníti* .Végezetül a pártválasztmány egyhangúan elfogadta a Szakosíts árpád által benyújtott határozati javaslatot, amely a következőképpen szól: • /Folyt köv./