Magyar Országos Tudósító, 1947. október

1947-10-25 [947]

Pártközi értekezlet a Városházán* Bp Vr/Hn A központi városház: n szombaton délelőtt Bognár József polgármester elnöklésével pártközi ért eke felet volt. A pártértekezlet napirend előtt foglalkozott a gázmüvek gázkorlátozási javaslatával, az üzem az oszakai °r«v.kban korlátozásokat kivánt életbeléptetni* A pártközi értekezlet megállapította, hagy gázoüveknok negyven napi széntartalékja van, tehát semmiféle konkrét veszély nem forog fenn*­A fogj-ászt ás viszont - különösen az első hideg napokon, a fűtés miatt - az 1938-as utolsó békeévhez képest 25-30 százalékkal emelkedett, 350.000 köbméterről 500 ,0 0 0 köbméterre naponta, &Z azt jelenti, hogy a gázmüvek csak ugy tudja korlátozás nélkül teljesíteni feladatát, ha az eddiginél nagyobb s zénkiut a lásban részesül, A pártköz % értekez­let felkérte a város vezetőségét, hogy ebben az irányban kezdjen tárgyalásokat az iparügyi miniszte- um.mal• A napirendre tűzött ügyek tárgyalása során a párt­közi értekezlet foglalkozott a 3udapesti Kisipari Hitelintézet ügyé­nek rendezésével* A pártközi értekezlet magáivá, tette a polgármesteri előterjesztést, amely szerint november elsejétől a községi takarék­pénztár és a kisipari hitelintézet igazgatósága lemond s a községi takarékpénztárnak és a kisipari hitelintézetnek a jövőben azonos lesz az igazgatósága, azonban e. kisipari hitelintézet önálló jellege, ,ügy­vezetése és székháza fennmarad.- ^gszervezik a kisipari hitelintézet­nél a kisipari kiküldöttek hitelcenzura bizottságát *- Ezonkivül a kormányzat a már esedékes 3.3 billió forint közmunka vált ság pénzt a fővá-os pedig 1.5 millió forint" betét jét nem vonja ki^Az Ügyvezetés­ben, pedig racionalizálást hajtnnok végre• Ugyanakkor a p-ártközi érte­kezlet tudom.hr ;! vette", hogy az intézetnél a fővárosi Számszék vizs­g latot inéit. Vm/Km' A párt közi értekezlet a polgármester elő .erjesztésére el­határozta, hogy hozzájárul ahhoz, hogy a polgármester megbízást adjon a műnk'.tudomány i-racionalizálási intézetnek Budapest közüzemeinél a t el je s it mony bór bevezetésére. Ugyanakkor az intézet ne masak a telje­sítmény kérdését, hanem az üzemek raoiona 1 izálás„nak problémáit is feldolgozza, A t-.;lj.sitménybár bevezetésére irányuló munkálatok tarta­ma alatt az intézet a íovárosi üzemi alkalmazottak közül többeket ki­képez, hogy a jövőben a normák esetleg szükségeié korrekcióját az üze­mek mér saját ha t ás körükbei* tudj ak intézni* A forint mérlegpénzek kér dá seben a pártközi értekezlet azt a határozatot hozta, hogy a hites könyvvizsgálóknak és a mérnököknek az eddigi kifizetéseken • : kivül ujabb összegeket nem folyásit. Megengedlietetlennek tartják ugyanis, hogy az ország os a dolgoz ü k nehéz pénzügyi hel,, a..tébon ilyen, n'endkivöl nagy összegekhez jussanak egyes emberek* Az üzemek mérnökeinek és vezetőinek kifizetett jutalmak" kai kapcsolatban a párt közi értekezlet arra az álláspontra helyezke­dett, hogy az ezer forinton felüli összegeket valamennyi párt saját tagjaival visszafizetteti. Viszont azoknak, akik ezer forinton aluli követelésüket még nem kapták meg és a inrlegek készítésében valóban tevékeny résztvettek, ezt * ' ./rf izetrty.. /1-íOT/*-

Next

/
Oldalképek
Tartalom