Magyar Országos Tudósító, 1947. október
1947-10-21 [947]
WOT. évfolyam. /Árdrágítással vádolt szabók az uzsornbirpság előtt, 1. folytatás/ TÖ Sy/Sk PBÓnay Lajos volt a második bűnügy vádlottja* A vád szorint négy rond ruhát készített megrendelésre és 24o forint helyett 3o százalékkal magasabb árat számított. Az is vád volt ellene, hogy a kellékekért 180 forint helyett 2oo forintot kért. Prónay is azzal védekezett, hogy nem követett el ártullépést," mert különleges kívánságokat teljesített, igy például paplanselymet festetett be és abból készítette a bélést ós általában a kidolgozás, és egyéb apró munka, jogossá tette a magasabb ár kalkulálását* Az uzsorabiróság ebben az ügyben ls felmentő Ítéletet hojjott azzal az indokolással, hogy c tárgyaláson nem merült fel bizonyíték a vádlott bűnössége mellett. Alpár András dr. államügyész elltéltetés céljából semmisségi panaszt jelentett be. Prónay is szabadlábra került. /Folyt.köv./ A népbiroság elrendelte a perújrafelvételt Meskó Zoltán volt képviselő bűnügyében• Tö Ma/sk A. népbiroság még 1945 májusában tárgyalta Meskó-Z 0 ltán veit képviselő emlékezetes bűnügyét, akit ötévi börtönre itélt el. Az Ítélet indokolásában a biróság megállapította, hogy Meskó mint a nemzetgyűlés tagja, a nép érdekeit súlyosán sértő jogszabály meghozatalában vett részt és különböző cikkeivel, valamint a parlamentben elhangzott beszédeivel faji és felekezeti gyűlöletre izgatott, A népügyészség fellobbozése folytán tárgyalta a Képbiróságok Országos Tanácsa másodfokon Meskó Zoltán bűnügyét, megállapította, hogy Meskó Magyarországnak a háborúba történt be le sodródásá-t is elősegítette tevékenységével es őzért őt életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta. Meskó porének újrafelvételét kérte és védője utján különböző adatokkal támasztotta a la ezt a kórósét. Az ügybon má tartott tárgyalást a népbiroság Kajcsa Andor elnöklete mollott, A tárgyaláson Í3mortotték az első* és másodfokú Ítéleteket ós azt a beadványt, amelyet a vádlott nyújtott be a népbirócághoz. Ebben részletoson felsorolta, kik azok, az'általa kihallgatni kért tanuk, akik igazolhatják akkori magatartását. Azzal a váddal kapcsolatban, hbgy Meskó jolon volt azon a parlamenti ülésen, amelyon Bárdossy be jelentette, hogy Magyarország hadat üzent a Szovjetuniónak és ő ez ellon nom szólalt fel, Meskó bizonyítani kívánja, hogy orre módja nom is volt.és nom is lehetett; Tanukra hivatkozik^ hogy több alkalommal nyilatkozott a háború ellen, hogy kövotolte annak kivizsgálását, vájjon valóban oroszok bombáhtáíoc Kassát és sürgette'a harctéren elpusztult munkaszolgálatosok nak hősi halottá nyilvánítását.. A tanácselnök ezután ismertette azoknak a tanuknak Írásbeli vallomását^ akiket az újrafelvételi vizsgálat során a vizsgálóbíró kihallgatott. /Folyt-köv./ Ky.