Magyar Országos Tudósító, 1947. október
1947-10-18 [947]
• Kivégezték a Batizf alvysz\natóriumban történt gyilkosság tottc&ót* Tö j/Sk Iványi Árpád foglaíkozásnóUcülin akit a budapesti törvényszék rögtöni tóié tanácsa kötél altali halálra itólt Httbseh Ábrahám kereskedő inog gyilkolás a miatt ós akinek kegyelmi kórósét az államfő eluta altatta, szombaton délben a gyűjtőfogház udvarán vógrohajtották az itólotat»/MQ£/': Kényszeranrakár a Ítélték Pestújhely nyilas vezetőjet. Tö j/Sk A népbiróaCa Sár^-tanácsa szombaton folytatta Szűcs József géplakatos, a pestújhelyi nyilas pártszervezet vesetője bűnügyének tárgyalását Szűcs a vádirat szerint egy alkalommal részese volt hét üldözött agyonlövesónek, súlyosan bántalmazta a pártházba előállítottakat, a nőket a legdurvább motozásnak, vetette alá 3 azzal íeijyegette az odakerült embereket, hogy a hűs ág házába kerülnek, ahol kivégzik őket. Emiatt három üldözött féle Iliiében felvágta az ereit ós csak a gondos orvosi ápolás tudta őket megmenteni, A zsidó vagyonok elosztásában is tevékenyen resztvett s vagyon elleni bűneselekmóiy eket követett el, & folytatólagos' tárgyaláson ujabb tanukat ha Ugattak ki, köztük lobi Károly I,láv-lakatos t, akiről a többi tanú előadása alapján az a vélemény alakult ki, hogy alaposan gyanúsítható a hót üldözött kivégzésében való részvétellel. Éppen ezért a népbiroság a nópügyész indítványára elrendelte a tanú letartóztatását. A bizonyítás befejezése után Apor Róbert dr. népügyősz mondta el vádbeszédét, majd a védő szólalt fel. A tanács végül is tizenöt évi kényszermunkára itélte Szűcs Józsefet. Az itólet jogerős* /llOT/. Éle tf o gy t i gloni f 0 gyhá s s sándéko s embere 1 § sért. Tö Km/Sk Ma tárgyalta másodfokon a tábla Sterbinssky István hentes és iuészárosmester bűnügyét, Sterbinszly 1941 Őszen a szlovák határ közelében részegen folkérezdkede11 egy kocsira, A kocsis megtagadta kérését, mire Sterbinszly utánaszaladt ós a lovakot hajtó kovács Istvánt hátbalőtte.Később Szlovákiából Budapestre költözött és egy ideig csempészésből ólt. A csempészett Holmit Somogyi'Andrásné született Schiller Évának adta, akivel közös háztartásban élt. Be juttatott belőle Schiller Eerencnó született Berger Irmának is. A szlovák határ-menti gyilkosság miatt B u üapcaten körözték"ós egy alkalommal felismerték. Megjelent lakásán kőt detektív, Kovács AndOr ós Veszprémi látván és le akarta tartóztatni. Storbinszky dulakodni kezdett velük- és Kovácsot mellbe lőtte-. A szerencsétlen ember nár lépest tett mér, azután összeesett és meghalt. Sterbinszky kiszakította magát a másik detektív kezei közül és a Városliget felé menekült.