Magyar Országos Tudósító, 1947. október
1947-10-16 [947]
1947 o któber 16» 16 Óra 45 porc 18.kiadás. XXIX * ©Vfolyam. Életfogytiglani kényszermunkára itóltok ógy kegyetlen korotlcgónyt. Tö Ma/Sk Gál József balnazujvárosi földmivos ollón háborús bűntett miatt vádat emelt a nőpügyászcég. Gál 1943-ban a lo9/26 számú munkásszázadban mint kcrotlogény toljesitott szolgálatot, A vád szorint valóságos réme volt a munkás zolgála tosoknak, akikkel a logombortolonobbül bánt. Társaival együtt minden különösebb ok nőikül ütötte-vorte a szerencsétlen embereket, megvonta tőiül: c.z éle Imi szerek jó részét, amit , aztán c keret tagjaival együtt fogyasztott el. Hegtörtént, hogy éjszaka verőssel'hajszolta ki fokvSholy ükről a rosszul táplált ós elgyötört embereket. Ennek a ko gyöt Ion bánásmódnak volt a következr.iényo aztán, hogy öt munkaszolgálatos e kínzások következtében moghalt. Hollós Olivér olnöklGto mellett már több alkalommal tartott tárgyalást az ű\gybon a népbiroság, A vádlott kihallgatása során mindöszszc annyit'ismert be, hogy felsőbb utasításra néhány munkaszolgálatos* arculütött,' A népbiroság nagyszámú tanút hallgatott ki, akik súlyosan terhelő vallomást tottok, Osütörtökön hangzottak el a porbeszódck.Avar Jenő nópügyósz vádbeszede és a védőbeszéd után a népbiroság bünösnok mondotta ki Gál Józsefet háborús bűntettben és ezért életfogytiglani kényszermunkára ós vagyonelkobzásra iteltc.'Az itólet jogerős, /MOT/ November 13,-án folytatják Bódy Piroska és társ ..i ügyének tárgyalását, Tö Sy/Sk A Hépbiróságok Országos Tanácsa uára fűzte ki a felftobbczősi tárgyalást dr, Glück Frigyesné született Bódy Piroska ós társai ismerő tos bűnügyében. W tárgyalás megnyitása után az elnök felkórósóro az ügy előadója hozzákezdett a por anyagának is: :ortctósóhoz, azonban az idő olőrahaladott voltára való tekintettől a tárgyalás folytatását november 13,-ára hal; sztották.- /HOT/ Ky.