Magyar Országos Tudósító, 1947. október
1947-10-09 [947]
Tö Ke/Hné A népbiróság Olti Vilmos elnöklésérel müködo külön ötös tanáosa ma folytatólagosan targyalta a 41 vádlottas összeesküvés! bünpert. Az utolsó vádlottat hallgatták ki ma, aki tagadta bűnösségét, majd Kiss KSrtly, az úgynevezett hetes tanács elnöke tett tanúvallomást, amelyben a vádlottakat menteni, illetve szerepüket enyhíteni igyekezett* Elmondta, hogy családfő osak bizonyos tanfolyam elvégzése után le he he tt valaki, tagadta, hogy a kezeikhez folyt pénzt az összeesküvők céljaira foa»ditot>ták -volna, majd az egyik védő kérdés eére kijelentette, hogy nők nem lehettek tagjai a közösségnek, . . - Ez nem lényeges kérdés ügyvod u'r - jegyezte meg a ta« nácselnök,"*futball-klubban sem lehetnek a nők müködo tagok, mégsem sérelmezi ezt senki ,«« Délután 2 órakor s tanú vallomásának elhangzása után a tanácselnök félórás szünetet rsnd-lt el, részben - mint mondotta pihenésül, részben pedig, m«rt az egyik népbirónak e pillanatban érkezett meg fia hadifogságból, A következő percekben aegható jelenetnek volt fcanuja az esküdtfzékl terem közönsége, az egyik idős népbiró sietős léptekkel haladt a hallgatóság irányába, ahonnét egy fia talember pattant fel - Kézit osékol-m édesapám I - kiáltotta, majd az apa és fia a tárgyalóterén hallgatóságának lelkes éljenzésév-el kisérve,könnyes szemekkel ölelkezett Össze ••• /Folyt »k öv./ ~, A dorogi bányaszerencsétlenség ügye a tábla előtt. Tö Kra/Hnéfc^ Fellebbezés folytán most került a dorogi bányaszerencs ét lenség- .a "tábla Lányi-tanácsa elé, A tábla az ügy tárgyalását mára és holnapra tűzte ki, Mint ismeretek, ezév márciusában a pestvidéki törvényszék dr. Grrttó László elnöklésével több, mint egy hetes helyszíni tárgyalás" után hirdetett Ítéletet a bány a szerencsétlenség ügyében. Annakidején a pestvidéki törvényszék a bűnügy vádlottjait : Sohmidt Jenő bányamérnököt, Szilárd János bányafel vigyázat, Sárái János bányamestert és Rajnai József főaknászt bűncselekmény hiányában felmentette az ellenük emelt vád és következményei alul. Az indokolás., ban az elnök összefoglalta az egész bűnügy'anyagát, amely szerint mind a négy bányász hosszú bányászgyakorlattal rendelkezik, s mind a négye»n jogosan tételezhették fel, hogy ez alkalommal is lassan terjedő tűzzel állanak szemben, ^egtették az ilyenkor szokásos és egyedül lehetséges intézkedéseket. Az eddigi bány ászgyakorlat szerint nem számíthattak arra, hogy a tüz olyan gyorsan kerül kitörésre* 35c még, ha előre látták volna is, a rendelkez s re álló eszközökkel ak r sem tudták volna megfékezni, vagy elhárítani a szerencsétlenséget. Mindezeket mérlegelve mentette fel a bires -g bűncselekmény hiányában a vádlottakat, A tí'blo mai tárgyalása: az I. fokú bíróság Ítéletének és egyéb ikrátoknak ismertetésével telt el, A tárgyalást holnap jgolytat ják./á^OT/