Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus

1947-08-30 [946]

\ mB ?éter _ Detrloanfcen . o- Mn/Ky/Mn . Debreoenbol jelentik: ^'eres ^éter építésügyi miniszter szombaton este a Nem­zeti Parasztpárt detreoeni tagértekezletén vett részt és hangoztatta, hogy a földosztás után a magyar paraszt most már egészséges otthont akar magának építeni, de nem sárkunyhót és nem a közmunka válts ég ói­mén a fővárosnak befizetett összegekből, amint azt az utóbbi időben terjesztették, A fő váró s' ugyanis a közmunka vált sí g cimén befizetett összegeket - egutóbb 33 millió forintot - az utolsó fillérig visz­szakapta Rámutatott arra,"hogy az ország gazdasági helyzete nem ja­vul meg könnyen, k Q ].yesebten kell gazdálkodni, az erőket-nem olyan ollókra kell felhasználni, ahol a felhasználás nem hasznothajtó, A & van- is j° pénzünk, ez még nem minden, mert láttánk már éhes és ron­gyos népet a jo pénz korában. A fontos az, miképen oszlik meg az a pénz, amit a munkás kap munkájáért, a paranzt az árujáért, íví ivel kol­dusszogények vagyunk, tervszerűen kell gazdálkodnunk s ezt szolgálja a most megindult hároméves terv, A hároméves tervet meg fogjuk való­sítani, mert nem szabad"elpazarolni azt, amit az állam fenntartásara a nép szájától vonunk el, A hároméves tervnek két része Tan: a munlfa és a haszon.' Ji-eg vagyok rőla gyozódvo - mondotta Veres Péter - ho*gy ha a munkából kivesszük részünket, a haszonból is jutnia kell minden----*­kinek érdeme szerint, ". - • ; o3res *éter annak a reményének adott kifejezést,... ho^y'" a Parasztpárt a választások után a nemzet legnagyobb párt jav -gej'loW" dik> Ez a párt ugyanis nem. egy választásra a lakúit, hanem örök idők­re, Türelemmel várunk arra, hogy par.-szttostvéreink mindenütt saraiédva végül hazatérnek hozzánk, a mi pártunkba, a mi családunkba. Mj. .o*feyan programmot adunk a parasztságnak, amely "a magyar nép józan, m érték­tárté természetének megfelel. Gyermekeinket magunk akarjuk magunknak nevelni, v égül rámutatott, hogy a náp csak most indult el a demokr ola utján, amelyen eddig osak 'botladozott, de bizton kell hinni, hogy a jövőben a nép megtanul ezen az uton haladni és akkor ez a kis or­szág a népe lesz, amelyben felnevelheti a szabad, müvölt, egészséges ma gy a r ne mz e dékek e t, /MiT/ — * — Vasdarabot nyelt egy rendőrségi orizetes. Fők c- Ky/y.n A főkapitányságon őrizetbe ^vették F-nyádi ^'erono 43 eves budapesti lakost, többrendbeli betöréses lopás elkövetése miatt, Fonyéöi az orizetes cellában valamiképen szerzett egy vasdarabot .ame­lyet lenyelt. Átszállították a rabkorházba, ahol röntgenvizsgálatot vége znek ra j t a , /W T/ Ky

Next

/
Oldalképek
Tartalom