Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus

1947-08-30 [946]

/ézakaáits ÍLrpád rádióbeszéde. 3. folytatás/ Ky/Sk - A hároméves terv azonban nemosak annyit jelent - folytat­ta beszédét Szakasits Árpád ~, hogy hatalmas lépést teszünk a gazdasági és társadalmi fejlődés utján, nemosak gazdasági, hanem szellemi ujjáépi­tést is jelent. Az első és a következe hároméves tervek nyomán iskolá­inkat,, tudományos intézeteinket, felsőbb oktatásunkat igen magas fokra fejlesztjük, ugyanígy mindent megteszünk annak érdekében, hogy irodal­mi 1 és művészeti életünk a leghaladottabb nemzetek irodalmi és művészeti életével egy színvonalba kerüljön, A hároméves tervben tehát érdekelve vannak a tudósok, irók, művészek, tanárok, tanítók, egyszóval a szel­lem embereinek sokasága éppen ugy, mint a városi, községi és állami közalkalmazottak és a közüzemi alkalmazottak. - Büszkén hirdetjük: nem akarunk sem szolgák, sem koldusjk országa lenni, ellenkezőleg: olyat akarunk művelni, hogy felfigyeljen rá a világ és bizalom forduljon felérik és szivesen keressék a velünk való gazdasága és kereskedelmi kapcsolatokat, Virágz 0 , vidám, jólétben élő, boldog országgá akarjuk tenni Magyarországot, amely most, hogy a hatalmas Szovjetunió ratifikálta a magyar békeszerződést, visszanyerte teljes nemzeti szuverenitását. És azt akarjuk, hogy a falvak és váro-^_ sok kultúrája egy szintre kerüljön, hogy a falvakat elárassza a fény és eljusson a tiszta kultúra szelleme a legeihagyottabb falvakba is, íme; ezt akarjuk mi, szociáldemokraták s hogy mindezt véghez is vihessük, azóbt kérjük a dolgozok bizalmát kifejező szavazatokat, i - Őszintén, nyiltan beszéltünk a választási agitáció ideje al tt, Nem mondtunk ki egyetlen hazugságot sem. Nem bántottunk senkit, még ellenfele ükét s ellenségeinket sem. Olyan nagycn biztunk igazsá­gunk erejében, hogy nem éreztük szükségét másnak, mint.hogy ezt az igaz ságot kimondjuk. Megeshetik, hogy az utolsó percekben még gálád támadá­sok, rágalmak és vádaskodások érhetnek bennünket. Ne adjanak hitelt ne­kikl Hetvenötéves tiszta multunk garancia arra, hogy feddhetetlenek vagyunk, 3Ss annak a hírverésnek se adjon hitelt senki se. hogy mi, szo­ciáldemokraták feladtuk volna, vagy fel akarnók adni partunk önállósá­gát és függetlenségiét. Erről szó sincs. Bizalommal teheti a keresztet minden dolgozó a hármas kockába, a kalapáosos vörös ember, az uj Magyar országot épito dolgozók szimbóluma alá. Nem csalatkozik bennünk! Rendü­letlenül kitartunk eszményeink imellett és hűséges őrzői maradunk az emberi szabadságnak, a demokráciának, a nemzeti függetlenségnek és mind azoknak a dioső hagyeraányoknak, amelyeket a magyar nép évszázados sza­badságtörekvesei hagytak ránk örökségül. - Gondolkodó, demokratikus dolgozó ember, aki a nép és az or szág sorsát szivén viseli, csakis a Szociáldemokrata Partra szavazhat. ES egyetlen pártnak sincs több joga ezt kérni, mint a Szociáldemokrata •'ártnak. / .01/ TCv . •

Next

/
Oldalképek
Tartalom