Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus

1947-08-27 [946]

I^ODI istvan oeszeae u jpestien, Za/Mn A Független Kisgazdapárt Újpesten a városháza mögött levő téren választási gyűlést rendezett, amelyen töbhezernyi lelkes tömeg jelent meg, F esta László államtitkár megnyitó szavai után Dobi •*-stván államminiszter , a Kisgazdapárt .országos elnöke, rámutatott arra, hogy Nagybudapest népe az 1946* évi községi választásokon utat mutatott, A parasztság szívesen követte ezt az utat, mert saját vá­gyainak és célkitűzéseinek is az felelt meg, - M a Nagybudapesten --folytatta Dobi István - a f külön­böző kis pár tok aknamunkája, rágalmazása és izgatása következtében látsz°Iag olyan légkör alakult ki, hogy N agy budapest közönsége most nem a parasztsággal valóegyütthaladás utj it követné, A parasztság ma is •sziklaszilárdan, teljes bizalommal a Kisgazdapárt mögött áll. Ha a budapesti, célzatosan terjesztett hangulatkép valódi volna,ez azt jelentené, ^hogy Budapest népe elszakadt a ^paraszt ségtól*- h a pedig ez bekövetkeznék, ennek igen súlyos következményei lennének, mind a falusi' dolgozó népre, mind pedig fioglalkézásra val° tekintet nélkül a városi közönségre is, A városi közönség ne engedje magát megtévesz­teni senkitől, nyújtson továbbra is testvérkezet a parasztságnak, - A K isgazdapárt foglalkozásra való tekintet nélkül magába foglal mindekit, aki azonosítja magát világnézetével és célki­tűzéseivel % A párt történelmi hivatást töltött be a múltban, amikor a társadalmi, gazdasági és kulturális kiegyenlítődésért küzdött és amikor ellenségesen állt szemben az elmúlt, re-d szer külpolitikájávai, A felszabadulás óta is történelmi hivatást töltött be, amikor a koa­lícióban egyesült pártokkal a háború szörnyű* rombolással után neki­feküdt az újjáépítésnek., A parasztságot és az ipari munkásságot ré­gente szembe állították, hogy az urak meghosszabbítsák kiváltságos here-életüket, A Kisgazdapárt nem tűri, hogy valaha is szembe lehes­sen állítani a parasztságot az ipari munkássággal, vagy a haladó ér­telmiséggel, - Olyanok óosárolják a Kisgazdapártot, akik különböző okokból kénytelenek voltak onnét távozni es nagyrészük még a válasz­tások előtt is visszavételért könyörgött, hogy mandátumhoz juthasson. Ha aknamunka*.juk sikerről járna, annak súlyos kihatásai lehetnének az" egész polgári gondolkozású uép életére nézve. A Kisgazdapárt teg­szil ár dúlva került ki a válságokból, -mert nem személyekhez kötött párt, hanem a nép akarataiból született f- A nép pedig ma is ugyanazok felé a célok félé tor boldogulása érdekeben. Ezért nem lehet ezt a pártot megszüntetni vagy tönkretenni, A parasztság bizalma ugyanolyan töret­len, mint 1945-cen volt és ha a városi <*?lgozók» sem változtat jak meg magatartásukat, akkor meg lehet valósítani a tökéletes demokráciát ebben az országban, szabadságot befelé a népnek, a lehetőség szerinti kiegyenlítődött életet és mindenkivel szemben függetlenséget a nemzet sza.raa.ra , A koalioiós pártok közös prograramjában benne van mindaz, amiért a Kisgazdapárt küzdött, eszmény cinek nagyrészét a többi párt is magáévá tette* A Független Kisgazdapárt az adott körülmények között kö­vethető hel.es politikáit folytatott, ezért rendületlen bizalommal várja

Next

/
Oldalképek
Tartalom