Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus
1947-08-24 [946]
(FARKAS MIHÁLY- A K 0 MMUNISTA PART FŐTITKÁRHELYETTESE PÉOSETTOLYT ) 0~/HNÉ "A SZAV Az°CÉOULÁN ' A KoMMUNl STA P Á R T LESZ AZ ELSŐ, AMELY ELSŐ AZ UU J A ÉP 1 T ÉS*E N ÉS MINDENÜTT. KELL, HOQY A MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT LEGYEN AZ ORSZÁG LEGHATALMASABB, LEGERŐSEBB PARTJA. HA EZ MEGTÖRTÉNIK, AKKOR B|ZT«BTTVA VAN A MAGYARSÁG SZÁMÁR A A FÜGGETLENS ÉT É$ A JÓLÉT. FARKAS MIHÁLY LELKES TAPSSAL FOGADOTT BESZ^E UTÁN BR. AJ D u GYULA ÁLLAMTITKÁR SZÓLOTT AZ EGYBEGYŰLTEKHEZ, VÉOÜL A NAOYGYÜL ÉS AZ INTERNACIONÁLÉ EL ÉNEKLÉS ÉVEL ÉRT VÉGET.(MOT) Ries István alföldi körútja, 3j/Sk Hatalmas tömeg gyűlt öas2e a Szociáldemokrata párt bácsbo, drogvármegyei szervezetének vasárnap délelőtt B a ján tartott nagygyűlésen, íwfty-iaeghaUgassa Rfes István igazsegügyminisztörnek a-•&zociáléw»H«ata Párt választási programját ismertető beszédét. Az igazságügyminiszter beszéde elején a nemzetgyűlés fel* oszlatásának és az uj választások klirasának okait ismertette. As 1945ös választások alkalmával előre lehetett látni - mondotta a miniszter hegy ez a váladzfeás nem a demokratikus rétegek akaratát fogja kifejezésre juttatni, A választás eredményeként létrejött nemzetgyűlés valóban aem a demokráciát akarta szolgálni, hanem a régi uri rendszert akarta visszaállítani. Az összeesküvők perének tárgyalásán kiderült ? hogy ezeknek a régi világot visszakivánQ uraknak demokráciánk két vivmánya nem tetszett elsősorban: a földreform és az alkotmánya rjcba foglalt egyenlő állampolgári jogok. Ilyen nemzetgyűléssel tehát nem lehetett alkotó munkát végezni, s nem foghattunk volna hozzá hároméves tervünk megvalósításúhoz.: Már pedig ez a hároméves terv dolgozó népünk életszínvonalát a maihoz képest husz százalékkal akarja emelni. Tervünk a tervgazdálkodás kezdetét'jelenti. Ennek a tervgazdálkodásnak sok ellensége van Magyarországon, ellenségeinknek fáj az, hogy ezzel a tervgazdálkodással meg akarjuk szüntetni azt a monopóliumot, amit a nagytőkések és a .nagyiparosok a magyar nép felett gyakorolnak. A tervgazdálkodás keretén belül meg fog szűnni a most még tapasztalható nagy jövedelemkülönbség. Hároméves tervünket külföldi kölcsön nélkül is végre tudjuk hajtani, az azonban nem igaz, hogy ilyen kölcsönt nem álca runk' igénybe venni. Mi csal: egyet nem akarunk: politikai kamatot fizetni érte, lí e m vagyunk hajlandók a magyar nép kivivott szabadságát kamat fejében amerikai dollármilliómosóknak odadobni. Ries István ezután a hároméves tervnek a mezőgazdaság és az ipar termelésének fokozását célzó egyes pontjait ismertette, A terv három óv alatt a nemzeti jövedelaat 27 milliárd forintról 59 milliárdra fogja növelni.' Bejelentette, hogy a Jzociáldo. nokrata Párt a háromévos tervvel párhuzamosan egy tizenöt óvj.e szplp tervet is kidolgozott. Ennek a tervnek a végrehajtása a hároméves torv megvalósítása után követnezik. és' állandógitani fogja Magyarországon a tervgazdálkodást. /Poiyt.kövr/ Ky,