Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus
1947-08-24 [946]
GYÖNGYÖSI JÁNOS VOLT KÜLÜGYMINISZTER - KARGAGON, 0- HNÉ/KY/SK SZOLNOKRÓL JELENTIK: KARCAGON VASÁRNAP DÉLELŐTT A ^ÜGGERLEN K IS8AZDAPÁRT VÁLASZTÁSI NAGYGYŰLÉSÉN GYÖNBITÖSI JÁNOS VOLT KÜLÜGYMINISZTER, A PÉNZJ.NTÉZETI KÖZPONT ELNÖKE MONDOTT BESZÉDET, RÁMUTATOTT; HOGY A NEMZETGYŰLÉST AZÉRT KELLETT FELOSZLATNI, MERT AZ ÖSSZEESKÜVÉSEK M|ATT A KOALÍCIÓS PÁRTOK KÖZÖTT AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS FELBOMLOTT S AZ ALK0T^ MUNKA LEHETETLENNÉ VÁLT, TAGADHATATLAN) HOGY A KOALIclÓ KÉT ÉS FÉLÉVES MUNKÁJA 50K TEKINTETBEN ÁLDÁSOS EREDMÉNYEKET HOZOTT, AZ ÚJJÁÉPÍTÉSBEN A KOALÍCIÓS PÁRTOK MINDEGYIKE TEVÉKENYEN RÉSZTVETT, AZ ORSZÁG DOLGOZÓI ÓRIÁSI MUNKÁT VÉGEZTEK, MEZŐGAZDASÁGUNK MA MÁR EURÓPAI VISZONYLATBAN IS A LEGTÍ3BET TERMELŐK EGY | KE , IPARI VONALON PEDIG CSODÁIATOS HALADÁST TETTÜNK, A K I S G A Z BA P AFRT A POLGÁRI ÉLETFORMA -FENNTARTÁSÁRA TÖREKSZIK, , A POLGÁRI ÉLETFORMA ALATT AZT ÉRTJÜK, HOGY BECSÜLETES MUNKÁJÁÉRT MINDENKI TISZTESSÉGES ELLENSZOLGÁLTATÁST KAPJON, AMIOŐL CSALÁDJA ELLÁTÁSÁT KI TUDJA ELÉGÍTENI, L.EG Y E N M I N D ENK | NE K RENCES LAKÁSA, KIELÉGÍTHESSE KULTURÁLIS SZÜKSÉGLETEIT, A KISGAZDAPÁRT A MAGÁNTULAJDON ELVE ALAPJÁN ÁLL, DE MINT A MÚLTBAN IS, EZ-ENTUL IS HARCOLNI FOG A TŐKÉSEK ÉS A NAGYBIRT0K08 OSZTÁLY PRIVILÉGIUMAI ELLEN ÉS ÁLTALÁBAN MINTÁZOK ELLEN, AKIK A SAJÁT JÓLÉTÜKET SZEMBEHELYEZIK A KÖZÖSSÉG ÉRDEKEIVEL, A HÁROMÉVES TERVVEL KAPCSOLATBAN KIJELENTETTE, HOGY A TERV SIKERÉNEK ALAPFELTÉTELEI ADVA VANNAK S IG Y A DOLGOZÓK AZT MI N D E N GÁNC60SKCDÁS ELLENÉRE FELTÉTLENÜL SIKERRE VISZIK, /MOT/ ' RÉVAI JÓZSEF - MAKÓN. O-SK/KY M a k ó ró 1 jelentik: A Magyar Kommunista Párt a Szabadság-téren mifategy tízezer főnyi tSmcg előtt nagygyűlést rendezett, ahol Révai József volt. nemzetgyűlési képviselő, a Szabad Nép főszerkesztője mondott hagy beszédet , A választásokról sz°lva kijelentette, hogy Magyarországon most több szavazó lesz> mint 1945-ben, mert a lakossúg hatva n százaléka szavazati joggal bir. Akárhogyan fáj is valakiknek, mégis ezúttal a választás a magyar demokráoia ereinek, a munkáspártoknak es elsősorban a Kommunista Pártnak választási győzelmét fogja eredményeznie' Ezt ellenségeink éa jól tudják, ezért akarniuk, befeketíteni bennünket mindenféle r> g a Imákkal,- Azt mondják rólunk, hogy istentelenek vagyunk. Szerintünk a vallásnak és ae egyháznak az a feladata, hogy az embereket előkészítse a túlvilági boldogságra, A mi feladatunk pedig-az, hogy előkészítsük az emberek boldogságét itt, ezen a földön. Nem hiszem,hogy ez a kettő ütközik egymással. Most jár itt Magyarországon a oanterburyi érseki helynök. Ez az angol főpap más véleményen van, mint egyes magyar fSpapcka Szerinte a jó kereszténynek egyenesen kötelessége közelebb hozni egymáshoz a marxizmust, a dolgozó emberek felszabadításáról szóié tanítást és a kereszténységet. Azzal is vádolnak bennünket, hogy diktatúrát akarunk,' Kérdem én, ha mi valóban diktatúrát akarnánk, nem lett vólna-e könnyebb ezt a diktatúrát még 1945-ben megcsinálni, amikor senki nem akadályozhatta volna meg, /Folyt ,köv./