Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus

1947-08-21 [946]

XXIX* évfolyam, /Hewlett Johnson oanterburyi érseki helynök nyilatkozott a magyar újságírók előtt az időszerű kérdésekről, ^{jj*4^ f \ Na/Ky/5k Az érseki helynök kijelentette, hegy egyetlen politikai párthwz sem tartozik, de ugy érzi, mint keresztény lelkipásztornak kötelessége, hogy a legnagyobb figyelemmel kisérje a politika alaku­lásót*' Sz vezette arra, hogj érdeklődjék a helyszínen, mit tett ós mit szeretne tenni a Szovjetunió? Az angol-amerikai kölcsönnel kaposolatban dr.-^Eye pro­fesszor válaszolt a feltett kérdésekre és mindkettőjük nevében kije­lentette, hogy az amerikai kölcsön idézte elő azt a válságot, ami ma Angliában van. Ebből a válságból a kivezető.ut az, hogy Angliának meg kell tanulnia a saját lábán állnia. Az angoloknak keményen kell dolgozniok és szorosabb kereskedelmi kapcsolatot kell kiépiteniök a keleteurópai államokkal és a Szovjetunióval, Bbben az értelemben azt a kereskedelmi egyezményt a legmelegebben kell üdvözölni, amit Anglia a közelmúltban kötött Magyarországgal, Eye professzor a palesztinai kérdéssel kaposolatban klje­lentette, hogy az érseki helynök és a saját véleménye szerint a leghe­lyesebb az lenne, ha Palesztinát két részre osztanák.! Ez talán nem a legideálisabb ^megoldás, de az egyetlen lehetséges ut, amely Palesztina száméra a békét biztosítaná. Az Angliában fellepett'antiszemitizmust mélységesen el kell itélnl, mert ez retrográd lépés. Ahol antiszemi* tizraus van, ott nincs messze a reakoió, nincs messze a háborús veszély, Qzért minden haladó gondolkozású' embernek harcolnia kell az uj fas.izwu mus ilyen megnyilvánulásai ellen, Ezután újra Hewlett Johnson vette át a szót és hangoztat­ta, hogy szeretné, ha Anglia éa Magyarország fiatalsága kölcsönösen' meglátogatná egymást és igy a kulturális kapcsolatokat elmélyítenék, A vasfüggönyre" vonatkoz°las kijelentette, hogy ilyet sem a Szovjeté unióban, sem Csehszlovákiában vagy Jugoszláviában, sem pedig Magyaror­szágon nem tapasztalt ,• A magyar választásokra kitérve, megjegyezte, hogy azoknak a pártoknak a győzelmét kívánja, amelyek a haladás érde­kében hanoinak,' /ívíCT/ Ky/Sk At, Szerkeszt ős égek f i g ;/ e^l mébe. A MOT mai 9, Számú kiadásában cikket közöltünk "A ko­hászat első két hónapja - a ht.roméves tervben" címmel. Közleményünk első bekezdésében két számadat szerepel: 511.000 forint és 52o,oeo forint. Ez a két számadat téves, helyesen 511 millió forintról és 52o millió forintról van szó, /MOT/ Ky.

Next

/
Oldalképek
Tartalom