Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus
1947-08-20 [946]
Kádár János, a .Kommunista Part főtitkárhelyettese - Heve s megy éhen. Ke/Sk Kádár János, a Magyar Kommunista Párt helyettes fötitl*ára Egerben, Hatvanban, .Gyöngryös sólymoson, Egercsshiben, Hevesben és Péterv-'sárcn tartott nagygyűléseken beszélt, -Ezer évvel ezelőtt Szent István megalapította ezt-az országot, - mondotta - és ugy lehet, hogy az augusztus 31,-i választások ismét hosszu-hosszu időre lerakják a fejlődés ntjának alapjait, A legutóbbi két évien a négy koalíciós párt együttes munkája szép eredményeket hozott, a közös munkát tehát fenn kell tartani továbbra is, A koalícióban a Magyar Kommunista Párt képviselte az orélyt, a határozottságot, a Magyar Kommunista Párt számos értékes ötletet és inditványt vetett a köztudatba, amelyeket sorra megvalósítottak és amelyeknek mindsgyike egyegy hatalmas lépéssel vitte előbbre Magyarországot a Jcf^isaolidé-eió felé, Elmondotta, hogy a megművelhető földnek majdnem száz százalékát müvelés alá fogtuk ez idő alatt, ipari termelésünk részben megközelítette, részben meghaladta a békebeli termelési niVót, Beszélt arr°l, hogy a Magyar kommunista Párt, mint eddig, .a jövőben is mindent megtesz az agrárolló szűkítéséért, A-hároméves tervről szólva kifej tette,hogy arra feltétlen szükség ^van, ^mert azzal egyszer és mindonhkwrra megoldjuk a munkanélküliség kérdését- és fokozatosan fele "el jük a dolgozók életszínvonalat azonkívül a jövedelem arányosabb elosztását Is csak a hí ; roméves tervvel tudjuk megvalósítani, -Gyakran felvetik a kérdést, - mondotta - taire van inkább szükség, szakemberekre-e a közigazgatásban vagy a néphez hü, a népből származó közigazgatási tisztviselőkre, A népnyuzó-"szakemberek"nem lehetnek a nép hűséges kiszolgálói, ,a Magyar Kommunista Párt tehát ezeknek eltávolítását követeli, Kern a gyűlölködés vezeti a pártot, hanem a feltétlenül szükséges erély, nem a Magyar Kommunista Párt, hanem az ittmaradt reakciósok hirdetnek-gyűlöletet« Mivel a Magyar Kommunista Párt! * a választások elé jó kilátással tekinthet, nyugodtan hangoztatja azt a követelését, hogy ez a választás tiszta és szabad legyen* Annál bizonytalanabb, kapkodóbb a reakció, amely a rágalma záe fegyverével is küzd az érvényesülésért, A továbbiakban néhány szaval -jellemezte azokat az ujonn.au született pártocskákat, amelyeknek vezérei és jelöltjei legnagyobbrészt eredeti pártjukból kiakolbolitott emberek, maj* éles szavakkal keltei azok ellen a rágaltr.k ellen, -amelyeket egyesek most jónak látnak a Magyar Kommunista Pártra ssórni# - Nem csinálunk kolhosz-rendszert, mert a kisemberek magéntulajdonának hivei vagyunk - mondotta Ezt bizonyítjuk azzal is, hogy 65o »oco uj gazdának juttattunk -földet ^ Nem üldözzük* a vallást es az egyházat, mert'"zázszor és százszor ismeteljükl mindent ember háborítatlanul végezze a lelkiismerete által - diktált vallási kötelességeit. Békében akarunk élni az egyházzal, mert minél kevesebb véleményeltérés van az egyház és az állam között, annál több-idő áll rendelkezésre a termelő munka folytatásához. Független,^ szabad, bolc^g Magyarországot akarunk, fejezte hc nagy éstszéssel kísért szavait Kádár János, /kői/ TT-it . -•