Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus
1947-08-20 [946]
A Kisgazdapárt nagygyűlése a Parlament elet t./folyt./ lli/Mn - ^inos még egy* osztálya a nemzetnek, amely annyira kész volna az érdekek egyeztetésére és másokért as áldozat váll alására is, mint a magyar parasztság. A közös munka, közös szegénység, a közös magyar :ors erősebb testvériséget kötött a paraszt, munkás és szellemi dolgozik között, mint a legszebb koalíciós egyezség. H a a reakció Merényletei meghiúsulta].:, ha a válságok nem robbantottak ki vérca forradalmat, ka a demokrácia fejlődése minden nehézség ellenére sem állt mog f ez nemcsak az államférfiak és pártvezérek érdeme, hanem inkább erdeme a dolgozó magyar népnek,' A Kisgazdapárt két és fél év alatt igen nehéz körülmények között politizált, hányszor éreztem,hogy a feladat, amelyet vállaltam, meghaladja erőmet, össze kell roskadnom alatta, de nem mentem el a helyemről, ott maradtam és fctt fogok marad* ni és végzem azt a munkát, amelyet a Kisgazdapárt hivatásának érzek, a magyer egység szolgála tátHa idebenn sikerül megteremteni a nyugalmat és békességet, ha sikerül az erőket a politikai harcok területéről • átvinni az alkotó munka területére, fel fogunk emelkedni a mélységből, ahová hitvány régi uraink bűnei.miatt kerültünk. A parasztság az egész országban mögénk állt megint. Nekünk nem mindegy, ho^v Budapest hogyan szavaz, P/udapest népének sem mindegy. ' A válságok ellenére is^ hatalias eredményeket értünk el az ejunult időben. *&ét és fél esztendőalatt nem volt egyetlen szociális vagy gazdasági kérdése az ipari munkásságnak, ahol'mi egyetlen szalmaszálat keresztbe tettünk volna jogos érdekeik utján.•E z utan sincs más szándékunk, csak éppen annyit kérünk, hogy a munkásság teljes súlyával álljon mellónk, amikor arról lesz szó, hogy a mezőgaú. asági lakosság is megkapja a maga törvényes érdekképviseltét és az ipari, mezőgazdasági árak aránytalanságának egyszer véget vessünk, & parasztság több bizalmat, •több hitelt érdemel és több sogitséget, mint amennyit eddig élvezett. A parasztságtól ne féltse senki a demokráciát, sem az ország fejlődését, azt azonban nem tagadhatja meg senki tŐiünk, hogy beleszóljunk a magunk magyar m°dján, hogy milyen legyen a fejlődés Magyír országon. ^ kisgazdapárton keresztül akarunk beleszólni az ország kormányzásába. Szükséges, hogy a Kisgazdapárt augusztus 51-én eddigi orejévol térjen vissza az országgyűlés házába, K épünk számára szabadságot akarunk befelé", függetlenné•^et '''afelé. . Végül °sornoky Viktor követ és meghatalmazott miniszter mondott beszédet, A magyar nép tőlünk nem szólamokat, jelszavakat követel - mondotta - hanem azt, hogy szolgáljuk becsülettel érdekeit.Nem Ígérhetünk más t, mint hűséget eszményeinkhez és a magya? néphez, üjra félemeljük zászlónkat, amely talán tépett és rongyos, de drága nekünk, mert a miénk. Leng a' zászlé s ha erőt éa hitet ad az Isten, akkor újra győz a nép: a független Kisgazdapárt, /MOT/ 1»