Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus

1947-08-18 [946]

Mihályfi Ernő miniszter Balassagyarmaton, e-/Hné Vasárnap Nógrád több községét és városát látogatta meg Mihályfi Ernő tájékoztatásügyi miniszter és először Balassagyarmaton-. ' majd több kisebb község után Kisterenyén a bányászok és por sztok e-' lőtt tartott nagyobb beszédet. Több, mint 5,ooo főnyi hallgat ság gyűlt össze, hogy meghalgassa Mihályfi Ernő beszédét, akit a választok lel­kes ovációval fogadtak. Mihályfi Ernő először^a vélasztesi szövetség­ről beszélt, amely tulajdonképen a par sztok és a munkások Összefo­gása. N em kell bizony itani, hogy ez a testvériség, ami megnyilvánul az összefogásban, Magyarországon nem jelszó. Ez a tényeken alapszik^' mert a városi munkásnak az apja legtöbb esetben falusi paraszt -volt. Legtöbb esetben testvére, rokona a dolgozó yároá munkás a dolgozó falusi parasztnak és az egymás iránti testvériség a lelkekben gyöke­rezik, amihez csatlakozik az a haladó értelmiség, amely vállalta, hogy együtt dolgozik> együtt munkálkodik a parasztság, munkásság és az értelmiség sorsának jobbrafordulásán, /kerüljön - A K is gaz dap ártnak - hangsúlyozta Mihályfi Ernő ;- az a oélja, hogy az értelmiségi vezotőrétog a parasztok és munkások gyermekeiboo^előtérbe, A para-sztságb°l és a munkásságból kell az uj értelmiségnek kifejlődnie és ennek biztató alapja az a z uj iskola­politika, amely az általános iskola révén az utolsó kis faluban meg­adja a lehetőséget, hogy a parasztfiú épp ugy tanulhasson, mint a városi gyermek, A .munkás gyermekei épp ugy művelhessék magukat, mint azelőtt a házitanitók, nörszök, connok által dédelgetett gyermekek. - Végigjártam - mondotta Mihályfi Emő - Nógrád megyé­nek legnagyobb részét. Láttam kastélyokat nagy számban. Ezekben a kasté­lyokban - ez volt a nevezetességük - kiváló irók, művészek, ismert politikusok születtek és szereztek maguknak később nevet. Sehol sem láttam, pedig sok, nagyon sok községet jártam végig, kis falusi háza­kat, amelyekből ugyanosak ismert, kiváló emberek származtak volna, ^edig nem hiszem, hogy^ csak a kastélyokban születtek volna a múltban • tehetséges gyermekek, M e g V an -a tehetség a falusi népben, a városi munkásság gyermekében is, de nem volt m ü djuk ugy tanulni, mint ahogy a kastélyok lakóinak és igy ez az ország elvesztett rengeteg tudóst, művészt, költőt, irót és politikust. Hogy a jövőben no legyen igy-. egt akarja a demokráoia és" ennek élén a Független Kisgazdapárt megva­1 sitani,' A külpolitikai helyzetről is beszélt nagy tetszesz köz­ben Mihályfi ^rnő miniszter, amikor hangsúlyozta, hogy Magyarország békét akar az országban ós külpolitikája a nemzetek közötti kibékü­lésre teljes megbékülésre van. felépítve. Az összeesküvők, az'emigrán­sok '.'spekulálnak uj háborúra* de ez a reményük nem válhat be* Végezetül hangoztatta a miniszter, hogy uj korszak kez­dődik most a hároméves tervvel, uj korszak a szeptemberben összeülő uj parlamenttel és uj korszak a béke ratifikálásával, amikor teljes szuverenitásunkat, nyerjük vissza, Szomszédainkkal a bizalomra épített békességben akarunk élni, ez a mi politikánk, ennek érvényt akarunk és fogunk 1 !zerezni és épp ezért nagy Örömmel lárja, hogy szomszédaink­kal a szellemi és kulturális érintkezés mind jobban fejlődik és erő­södik, /Folyt,' öv,/

Next

/
Oldalképek
Tartalom