Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus
1947-08-10 [946]
A Nemzeti Parasztpart választói gyule e ..nsKoloon, 0- Ky/Hné Miskolorói jelentik a Mag; ar-Országos Tudósítónak: A Nemzeti Parasztpárt miskolci szervezete vasárnap délelőtt a vármegyeháza nagy termében választói gyűlést tartott* A gyűlésen elsőnek Kovács Máté, vallás- és közoktatásügyi államtitkár szolalt fel és a magyar kultúrpolitika fejlődését ismertette. A gazdasági agrárolló mellett bizonyos szellemi kulturclló is vol amelynek szárai a demokratikus kormányzat előrelátó kultúrpolitikája következtében már igen nagy mértékben összeszűkültek. A kultusztárca költségvetését llo/o-al emelték. A kultuszkormány elsősorban az irodalmi ós művészeti tehetségek és a tudományos hajlam kifejlesztését tűzte ki oéljául e3 ki akarja elégíteni a felnőtt lakosság egyre fokozódó miV elődési igényeit is,Borbiró Virgil építésügyi államtitkár azokat a hatalmas feladatokat vázolta, amelyeket az építésügyi minisztérium tűzött ki céljául, A minap megalakult az Országos EázépitS Szövetkezet, a melynek az a feladata, hogy végre megindítsa az égetően sürgős lakásépítést. A szövet kezet'kölcsönök myujtásával siet az épittetők segítségére és a kölcsönöket 15-25 évi időtartamra folyásit ja, Magyarországon legalább egy millió lakást kell építeni, hogy a szükséglet kielégíthető legyen, /tíOl/ ' — ,— A Budapesti Beígér Klub fogadást rendezett az itt .tartózkodó bolgár irók és . tiszteletére* bolgár ifjak e Ky/hné A bolgár Íróknak és a bolgár ifjúságnak azt az együttes deputáoiójót, amely ellátogatott Magyarorsz ágra, szombaton este vendégül 1- .'tta a Budapesti Polgár Klub, A vendéglátás az elhangzott beszédek folytán valóságos kulturpoli lkai eseménnyé nőtte ki magát, Ozvetkov Lázár követségi tanáosos,- a bolgár követség ezi szerinti vezetője, meleg szavakkal üdvözölte az ifjúságot., Ez a látogató - mondta - szerencsés kezdete annak, hogy a dunamenti népek megismerjek egymást. Az ifjúságra vár a feladat, hogy 6 domokr /.e iáknak ezt a klalaku ni kezdő nagy .közösséget kiépítsék, Ozvetkov tanácsos beszéde második ré szoben üdvözölte azokat a bolgár irokat-, akik Ludmil Sztojanov'elnök yez tésével nagy eszmén, eik szolgalatában eljöttek Budapestre, Krum Kuljavkov bolg. r Író, ^nemzetgyűlési képviselő, öröm nek adott kifejezést, amiért részese lehet annak a küldetésnek, amely a_ két nemzet között a kulturális kapcsolatokat akar ja megteremteni és elme lyíteni. A Bolgár Klub nevében dr.. Kolacscv Mihály titkár üdvözöl te lelkes szavakkal a' vendégeket. Nagy Andrisnak, a METSZ külügyi oszt ál; vezetőjének nagy tetszéssel fogadott felszólalása után Péter 3aucsev, a bolgár dl .-kok köszönetét tolmácsolta a meleg fogadtatásért^ majd ezeket mondta: - /á'otv t.^kfftr*/