Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus
1947-08-09 [946]
AAJA. evxoxyam, Felavatták a Horváth-kerti gyermekjátszóteret » Ni/Mn A Magyar kommunista Pert I* kerületi szervezető a E orvath-kert ben rohammunkával gyermekjátszóteret kát esitett v A munkától különösön kivették réozükot a Déli-vasut dolgozói, A gyermekjátszóteret, amelyet zöld pázsit vesz körül o ahol hinta, zuhanyozó, homokozó.áll a gyermekek rendolkezéséro, ünrepélyes keretek között szombaton adták át rendeltetésének, Dr, Mesterházi Lajos a Magyar Kommunista Párt 1, kerületi szorvezete nevében mondott beszédet. Ebben a kerületben, amely talán Európának legjobban elpusztított városrésze, ez a játszótér az első létesítmény, amelyet nem újjáépítettünk, hanem a semmiből teremtettünk elő s jelképe annak, hogy idővel, hár©m^év múlva,olyan állapotok lesznek az országban, amelyek a békebeli élet szinvonalat is túlszárnyalják, - mondotta. Az első kerületben igen sok gyertnekszerenoeétlenség fordult elő, a gyermekek bárhova mentek, kézigránátok robbantak fel, vagy más hadianyag robbanásának veszélye fenyegetett,' M 0 st végre az I* kerület dolgozói nyugodtan küldhetik gyermekeiket erre a játszótérre* amelyet a Magyar Kommunista Párt I, kerületi szervezete létesített. Dr t Mesterházi Lajos a továbbiakban a kerület eodig elvégzett és jb'vc feladatairól szólt, hangsúlyozta, a várbeli gyermeke k részére mielőbb rendbe kell 's rendbe fogják kozr.i a Bástyasétányt. iA eg fogjuk teremteni - hangozuatta - a budai vás; resarnokot, amelyre a lakosságnak oly nagy szüksége van. &eg kell oldani a sérült házak kljavitásanak és a tetőszerkezetek rend behozásának kérdését is, meg kell szüntetni azt a lakás spekulációt, amellyel egyesek megakadályozzák, hogy a lakásnélküli dolgozók otthonhoz jussanak, - egy feladatok várnák a kerület ; lakosságára, Mindnyájunk-érdeke, hogy ezt a munkát elvégezzük és jobb, boldogabb világot teremtsünk, Dr, ^esterházi Lajos végül átadta a játszóteret a fővárosnak, amelynek képviseletében dr, $alocsi GyÖrgyné törvényhatósági bizottsági tag szólalt fel, a főváros hálás köszönetét tolmácsolva a Magyar Kommunista Párt rohammonkasainak, akik önkéntes áldozatukkal jelentős költségmegtakarítást tesznek lehetővé a főváros részére, Amint ez a játszótér is mutatj,a, mi kommunisták építeni akarunk ebben az országban, - mondotta - rendet, nyugalmat és biztonsagot akarunk. Öálóosiné végül a Magyar Kommunista Pártnak az újjáépítés és a magasabb élet adudon al megteremtése érdekében kifejtett munkáját vázolta. ásután gazdag műsor következett, majd a gyermekeket meguzsonnáztatták, /MOT/