Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus
1947-08-09 [946]
Munkásegység Pécsett és ^aranjában, 0- Ey/Sk . P é e s r o 1 jelentik a ?íagyar Országos Tudósítónak: A "két -műnk'sport pécsi és baranyai vezetői - központi kiküldöttek részvételével - a következe megállapodást kötötték? A két munkáspárt központi bizottságának kiküldöttei jelenlétében a bárányavármegyei és peos—városi szervezetek vezetői megtárgyalták a választások előkészítésével kapcsolatban felvetődött kérdéseke t«- Örömmel állapították meg, hogy a munkásegység még jobban megszilárdult, Megállapították, hogy a reakció minden jelentkező oselfogásával szemben teljes együttműködésre van szükség es ezért mind a két munkáspárt utasította összes tisztségviselőit, hogy az esetleg felmerülő nézeteltéréseket egymás között azonnal tárgyalják meg és minden nézeteltérést haladéktalanul küszöböljenek ki, hogy a legteljesebb egységben léphessenek fel a demokrácia ellenségeinek kísérletezései ellen. [ . y; : /MOT/ ' Az augusztusi beruházások a mezőgazdaságban. 0 Ky./S# Az augusztus hó folyamán a hároméves t ;rv keretébén beruházásokra fordlta::id ü 8o millió forintnak több mint egy negyed része szolgál mezőgazdasági célokat, A hároméves terv első évének mezőgazdasági beruházásai az előirányzat szerint kereken 58b millió forintot tesznek ki, A havi átlag tehát' 48 millió forint lenne / azonban az első hónapban kiadásra kerülő összeg természetszerűen keyesebb, mint a havi átlag, mert ^vannak bizonyos munkálatok, emelyeket augusztus folyamán el sem "ehet végezni, másrészt egy bizonyos időre von szükség, amire a megkezdett munkák olyan méretüekké válnak, hogy nagyobb összegű beruházásokat igén,,-élnek, A mezőgazdasági termelés sajátossága és a termelés időrendi szükséglete szerint a beruházási összeg a gazdasági év későbbi hónapjaiban a havi átlagon felül lesz. Az augusztusi beruházások elosztásánál a főszempont az volt, hogy olyan munkálatokat, indítsanak meg. amelyeknél nagy a munkaerő szükség let, továbbá, amelyek az őszi mezőgazdasági i unkái'a toknál már éreztetik hatásukat, A különböző vízgazdálkodási munkálatokra,mint péld-iul a Duna-Tisza-csatorna és egyéb csatornák építése, árvíz- és •belvízmentesítés, öntözés, stb e 4,3 millió forintot adónk ki augusztusban, A mezőgazdasági több terme lés érdekében, műtrágya ellát ásra es a műt rágj'agy árt ás fokozására több mint 6 milliót fektetnek be augusztus folyamán* ' Ugyancsak augusztus folyamán megindulnak az útépítési munkálatok,hogy a főútvonalaktól távoleső vidékeket bekapcsolják a közúti forgalomba. Augusztusban 179 kilométer bekötőút épül. Ezeknél a munkáknál is többezer munkanélküli találhat alkalmaztatást s az e óéiból előirányzott összeg maghaladja a négymillió forintot. /MOT/