Magyar Országos Tudósító, 1947. július
1947-07-13 [945]
R ajk László K~.rca.gon /3, folytat ás/ a- Sg/te itt, ebbon az országban jog csak annak jár, aki a népet Szolgálja*; A nép ellenségeinek osak a kemény igazságszolgáltatás jár. Tegnap délután" a belügyi kormányzat törvényjavaslatát a demokratikus pártok el-" fogadták és igy az néhány nap múlva a nemzetgyűlés elé kerül, hogy letárgyalják $9 alrkor sor kerülhet a válásztásókraf A választások zürzá*varaban as'ellenségnek módja akadhat tevékenységre. Ezért a mi álláspontunk az/ hogy a demokratikus pártok ne egymás ellen folytassanak küzdelmet/ /* '' ne igyekezzenek egymásra rálicitálni," d© együtt har•coljonak a' belső ellenség, a reakció ellen,' A nép érdeke vezette a HKP-t arra, hogy levelet intézzen a többi demokratikus párthoz választási egység megteremtésére, E a t az ajanlatot a többi pártok lényegében elfogadták. De nem elég azt elfogatta,' azt keresztül ia kell vinni. Az MKP álláspontja az,"hogy a nép egyetemes erdőkéit a pártérdekek fölé koll ómelni és az," aki a nemzeti egység ellen szólal, vagy cselekszik, bármelyik párt nevében szólal is fel, nem egyéb mint a nép ellensége, A belügyminiszter ezután ismertette a magyar kormány álláspontját a párisi tárgyalásokkal kapocsolatosan. A magyar kormány vis3zautásította a két nagyhatalom meghívását, bár kis nemzet vagyunk nemzeti' függetlenségünket és önállóságunkat nem vagyunk hajlandók eladni. Befejezésül hangoztatta a belügyminiszter, hogy a ; agyar Korimunista Párt három döntő politikai kérdést ismer: 1. A fizetések rendezése és as árdc letöréso, 2. az összeesküvők zavarkoltésénok letörése és feltétlen rond és nyugalom'megteremtése a nép boldogulásának és az újjáépítésnek biztosítására/ 3. függetlenségünk biztosítása,. Hangoztatta a belügyminiszter, hogy o három kérdésnél: a megoldása nem ogy párt, de az egész nemzet ügyo. Ezért a'Magyar Kommunista Párt nagy nemzwti programmal indul * a választások -,r> /MOT/ -. -* A Szociáldemokrata Párt pécsi közigazgatási értekezlete. o- Bg/ii A SzociáMomokrat;. Párt pécsi szervezete közigazgatási értekezletet tortott, caolygek előadója dr. F a ragó György belügyi államtitkár volt. Bevezetőben a párisi . konferenciáról szólt és hangsúlyozta," hogy átfogó 03 egész Európa gazdasági életére jelentőséggel biró. terv nem készülhet a Szovjetunió részvétele nélkül, ITom bocsátkosdiatunk gazdasági és diplomáciai kalandokba. Elfogadunk minden olyan támogatást, amelynek nincs politikai ára. ' Bg. /folyt.köv./