Magyar Országos Tudósító, 1947. június

1947-06-18 [944]

/L városházi sikkasztok a büntet ot örvény szék előtt, 5% folytatás/ Tö Ke/Sk A harmadik vádlott, 3áldi kihallgatása következett esutái Elmondta, hogy csekély fizetésűidet némi teellekkeresettel igyekeztek pótolni, igy "kerültek kapcsolatba Paállal is, akinek az infláció ide­jén átadták kiseeb értékeiket, vagy megtakarított pénzüket, pár gr^rm. nyi aranyukat* Paál ezt megforgatta és nyereséggel visszaadta* Majzik tanácselnök kérdésére előadta,, hogy az Infláció idején gyakran előfor­dult, hogy hlvatalnoktursaiknák a főváros pénztárából kisebb összege­ket adtak ki, hogy az illetők valamit kereshessenek. Ö maga is kért es kapott ilyen Összegeket bonra. Az első r százezer forintot azért •..cadtek, hogy egy más üzletteil lévő érdekeltségüket Paálnál meg­mentsök»-A tőzsdep t*dta, hogy ennyi pénzük hármuknak együttvéve sincs, tudhatta tehát azt is, hogy ezt csak e pénztárból vehetjük ki* - folytatta Báldi, majd részletesen elmondotta annak a beszélgetésnek történetát, amelyben regállapodtak, hogy Paélnak ez Összeget rendel- • kezesére bocsátják és fejenként ezer forint jutalmat kötnek ki. ^ A továbbiakban lényegében már kihallgatott-vádlót t-t áré saíval egyező vallomást tett* /Polyt«köv./ /Dcnáth György és társai a NOT előtt, 1. folytatás/ Tö 3y/£k Saent-Miklóssy István a"hadparőnas a megszületésének kö­rülmérj eit ^ismertette, na^d hangoztatta, hogy december 5«-én teljesaa . beszűkítették a szervezkedést. András Sándor, 3 következő vádlott' •*»• ~ azt adta elő, hogy amikor -fzent-Mlklóssy bejelentettéi "megfigyelés alatt vagyoii*^beszüntetünk minden tevékenyeéi-et, többé nem jövünk össze' 1 , ezt a kijelentést tette: "beszüntetünk mindent, jelente íi fo­gom Veress vezérezredes urnák". Ettől kezdve meg is szűnt minden to­vábbi tárgyalás. Szent-Ivónál Domokos f elszólóláaában beismerte ,hogy tudott n kfctonai szervezkedésről, azonban - vallomása szerint - erie semmiféle befolyása nem volt. Arany Bálint a feltett kérdésekre %z? ' azt válaszolta, hogy számos neki tulajdonított kijelentés nem az ő felfogasat tükrözi vissza, Kiss Kárrly, a soron követk»*ő"vádlott szerint a Magyar Testvéri Közösségben az ostrom ut*** eaak szerkezeti átalakulás történt és bármely pártállása egyén tagjalehetett. Héder, Barkó, £óváry és Fülöp ugyancsak ártatlanságukat hangoztatták. Berkó szerint nem fejthetett ki semmiféle tevéken;/a éget, mert hiányoztak az el&feltáteiekj Sóváry' azt adta elő, bár az aayagi osztály' főnöke volt nem működött, mert nem volt semmiféle anyaga a közösségnek* A ma . napon valamennyi vádlott kikérdezése befejeződött -a Szabó Mihály elnök a tárgyalás folytatását hétfő reggelre hala ez -o botba, amikor már a perbeszedekre kerül sor* /WQT/

Next

/
Oldalképek
Tartalom