Magyar Országos Tudósító, 1947. június

1947-06-23 [944]

/A Szinházl "parlament" megvitatta a horcnovos színházi torvot.x.ioxytt D/Gné, Révai József felszólalása után Hont Forone ismcrtotto részletesen a Magyar Központi Művészeti Bizottsága által kidolgozott három.évoe színházi tórvot.' E torv célja non abban áll - mondotta ­hogy olérjttk az 1933-as színházi, szinvonalat, hanem au, hogy más­fajta szinházat teremtsünk,- A magyar népbon szunnyadó orők folsza­bódításával a magyar színházi kultúrát a legmagasabb fokra koll omol-, ni, A színházuk eddigi szűk közönség táborán tul a legszélesebb nép­rétogokig koll eljuttatni a színházi kultúrát. Pontos követelmény t ovábbájhogy a színházi attvószot no legyen kiszakítva a társadalmi fejlődés vonzáaából,hanom tollason illeszkedjék bolo a magyar nép sa­ját sorsának megjavítására irányuló tevékenységébe, A torv rÓ3zlotoit ismertetve közölte,hogy a terv három ­óa félmillió forintot irányom elő a szinházak támogatáaára,ebböl ogy, millió forint a vidóki szinházaJt, átszervezését szolgálná, A 3sübvon­oió kérdését ugy akarja megoldani, hogy a szinházak ogy előzetes és utólagos azubvenoióban róssosüljonck. Az előzetes szubvonoió á szük­séges diszlotuk és jólmozok beszerzésére szolgál, esek az állam'tu­lajdonát képeznék, do a szin"&4& haszonélvezetében állnának. Az utólagos szubvencióval viszont a legkiválóbb művészi 3zinvonálat fel­kutató színházakat és a művészi ezonpontból legkiválóbb előadásokat Ós a legjobb színészi teljosltményoket jutalnaznák. Részletesen be­szélt ösután a vidéki szinházak uj járj.-, orvos és ének kérdéséről, hangsú­lyozta, hogy a történőin! és földrajz? adottságoknak megfelelően a ma­gyar vidéki színészetet csakis az u.n*tájogység-ezinházak nogtorúmté­sévol lehet mognontori, Ezek a szinházak ogy-ógy vidéki kultur oont­rumban létoeüinénok 03 ogy állandó szint ár su lat nollott két-három társulat állandóan végiglátogatná az illető táj egységet. Bóka László kultuszállantitkát hozzászólásában közölto, hogy a Korxiiuniata Párt által kidolgozott tervvel párhuzamosan a Szo­eiáldomoIsrataPárt is dolgozott ki ssihbázi tervot és hasonló torvozo­tot a közoktatásügyi minisztériumban is elkészitcttck/ Mindkét terve­zet rendkívül nagy hasonlatosságot mutat a Komaanist". Párt tovorzoté­vol, ami termoszetos ls.hiszen a cél közöst a magyar szinház! kultú­ra minél magasabb szin-aQnalra való omoléso, Somlay Artúr hozzászólásában hangozta tta,hogy Író nélkül nincs erirfház ós a magyar színházak ma várják a magyar iréüL hogy je­lentkezzék dareb iáival.' A színházi kultúra fellendítésóből tehát az Íróknak is ki koAl venni a részüket,' minden Írónak és művésznek meg kell éreznie,:.ogy a rfr-abadidg lovogöje végre elárasztotta e:.u az or­szágot, /folyt, köv,/ Ky.

Next

/
Oldalképek
Tartalom