Magyar Országos Tudósító, 1947. június
1947-06-20 [944]
As Abbázia kávéházban feketézőket; börtönbüntetésre Ítélték* Tö Ka/3k Az uzsorabirósí'^ Nagy Ferenc-tananea több napon keresztül tárgyalta .zt a nagyszabású bűnügyet, amelynak vádlottjai állandó látogatói ycltuk 'z Abbázia kávéháznakj ejjyikülc a ruhatár alkalmazóttja volt és a békésen uzBonnázgotó vendégek között arannyal ós valutákkal feketéztek* A legutóbbi tárgyaláson a bíróság tanukat hallgatott ki, majd a perbeszédek hangzottak el. A Nagy Fereno-tanáos a vádlottak közül Agai Emil ékszorksreskedöt egyévi és nyolohónapi börtönre, hárqmezsr forint pénzbüntetésre és ugyanennyi vagyoni alégtétel megfizetésére, azonkívül igarlguzclványának elvonására, Reiner Oszkár' ékszerkereskedőt egyévi börtönre, ötssáz forint pénzbüntetésra ós 600 forint vagyoni slégtétalre és koreső foglalkozásához szükséges ható* sági jogosítvány visszavonásura, Fuohs Emil zeíbárust cg:..évi ós hrtbónopl börtönre, ezer f érinti nénzbühtetásre, ezer forint vagyoni elégtételre és iparlgazolványí^veai-tősére, Wohlberg Sámuel ruhatárost egyévi börtönre, 5oo forint pénzbüntetésre és 5oo forint vagyoni elégtétel megfizetéacre^ val mint foglalkozásától való eltiltásra Ítélte. Az ítélet nem jogerős. /.1DT/ Megszökött c börtönből egy tolvaj, de elfogták ós elitéltek. Tö Ke/Sk rintőr Jo2sof foglalkozásnólküli csavargót többrendbeli lopf« miatt a büntetőtörvény széken tizh'önapi börtönre Ítélték. A fiatalember megszökött a börtönből ós szökcso alatt számos lopást ée besurranó tolvajlást követett el* AS elmúlt hónapban ismét elfogták ée a büntetőtörvény szék Majsik-tanáosa most Összbüntetésül háromévi és hóthónvoi fegyházra Ítélte. Az Ítélet jogerős. /MOT/ Dohány jövedéki tisztviselők a büntetőt örvény azék előtt. Tö Ke/Sk A rendőrségnek tudomására jutott, hogy a dohán;/jövedéknél nagyszabású visszaélések történtek még as infiáoíós időkben. Üesinditották a nyomozást, arelypek aredxónye alapján az államügyészség terjedelmes vadiratot adott ki. A vádiratban szereplők ellen megvesztegetés miatt Indult eljárás, valamint kö cokikat hamisítás címén id felelősségre vonják őkst* A Vt.ckLrat szerint Dsrázs László, a dohány jövedék egyik vezető tisztviselője töbnekksl összejátszva, meghamisította, a c iga re ttskiutü Iáéról szóló jegyzékek.) t, ugy hogy például egy Soo.oco cigaretta kiutalásáról szóló jegyzéket 1.5oo.ooo-re javított ki. Az így kiutalt fölös cigarettar.'snnyiséget elfekofcőzte ós azoknak juttatta, akik külön maga jándékczták. Az ügyet a büntetőtörvény szék •Ma 12lkwhan/?«an fcáw*-*.! f-.» /ff* . te*. Jlrttv . /