Magyar Országos Tudósító, 1947. május
1947-05-04 [943]
A kisgazdapárt gyűlése a Városi színházban. /2, & lyt..,'.g,/ Na/Hm A polgármester végül hangoztatta, bog* % J#4t év eré-. menyeit nem tudtuk volna elérni, ha keleti szomszéd- ittlétó"' reprezentánsai abban nem segítettek volna. Ií c geraUn* t*t U arrcl, hogy a budapesti orosz városparancsnok ír.gyon soktekint*- :\, .1 volt Jegitsegűnkr© és támogatta azt a városépítő munkát, amelyet a föviroa minden lakója ós minden pártja együtt hajt végre. Bognár József budapesti fótitkár párt szervezési kérdésekről b. szelt s hangoztatta, hogy a kisgazdapárt az 0ámult hónapok: válságaiból okulva, befelé, önmaga felé forsult, mert me^yöződése, • hogy erős, egységes, tömegeiben szervezett pártot semmifél., oro nem képes szétzúzni. A kisgazdapárt a paráazti radikalizmus álláspontján áll. A párt clulrol jött és népakaratból született meg és nem" szüntietWK' meg : . csak akkor, ha ezvk a tömegek elfordulnának tő».. A párt már kezdetben 13 nemcsak beipo 11 tikai ~ szerapontból jelentett * szembenállást a Horthy rezsimmel, de külpolitikailag is, hirdette a dunai népekkel való összefogás szükségességét. Ezért az ilyen párt meg tudja találni az együttmüködést azokkal a pártokkal, amelyekkel koalícióban-kell építeni az országot, .Annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy az elkövetkezendő időkben a koalíciós polltik- mai kerytein^fónntaftására fokozott mértékben szükség lesz, M P . egyik demokratikus párt nélkül sem lehet k-gyrr or szádon demokráciát építeni, Magyarországon ép ugy, mint a többi európai országban a kommunista párt nélkül nem lehet de.ícola'áoiát építeni. Az elmúlt időszakban uj politikai párt jelentkezett kkgyar országon, amely azoknak a nehézségeknek, melyeket a kisgazdapárt két év óta visel, vörüíbelül égy századát kanta. Az a tény, hogy ennek a politikai oártnak a jel; ntkezése ma már nem annyira aktiv, mint a múlt időszakban volt, azt bizonyítja, hogy a kisgazdapárti politika a helyes. Bornár József végül a nagygyűlés résztvevőihez fordulva hangoztatta, mtSS^kinlk egy feladata lehet ma, szolgálni a magyar népet, vinni előre- felemelkedés utján és ha önfeláldozó es áldozatkész emberek viszik.népünket ezen az uton, akkor biztos, hogy a magyar dejo^raoi és vei a magyarság megdönthetetlen, szilárd bástya 1.sz Del^elot^urSköan.'A^nagy tetszessél fogadott besz^ ^^^g^^ ^^étW^A^Ui^ - *W7* emlékének. /MOT/.