Magyar Országos Tudósító, 1947. május

1947-05-29 [943]

Négyévi börtönre Ítéltei; a zsámbokl főjegy.zőt* TóW/3k «Eeresztély Jndre elnökletével/mosc tárgyalta a népblró­' ság Kovács Fereno zsámbokl f őj egy zó -bűnügy ét , aki a népügyészség vád­irata szerint az előírásokon messze túlmenően végezte feladatát, Így többek között a zsidó lakosság érkező és -induló, jróstáJát ellenőriztet­te, zsidókat és a baloldali érzelműéket a községből, eltávolította és általában minden tevékenyságével sértette az üldözöttek ós a bal­oldali magatartású emberek személyes szabadságát. A népbiroság szemes tanút kbkllgatott ki sz ügyben, majd Donner Tibor'népügyész vádbeszéd? éa a védelem meghallgatása után Kovács Ferencet jogerősen négyévi . . • börtönbüntetésre és sz'£lővagyoná»ak elkobzására Ítélte* /MOT/ á jjorosy Dezső volt tábT.abiró bűnügye a NOT előtt, 2v folytatás/ TÖ Sy/Sk A mai t árgyaláson ismertette.:, néhány, régi periratommá jd Pereoz Lászlófőügyészhelyettes szólalt fel és indítványozta, hogy a' t NOT azokban a vádpontokban' is mondja ki-bűnösnek Dorosyt, amelyek ajpl. . az elsőbir-bakg felmentette, másrészt -súlyosbítsd az Ítéletet A védő felmentést kért, végül az utolsó szó jogán a volt táblabiré hangoztat ta, hogy osak blrol kötelességét teljesítette és'az Ítéletek meghoza­talánál nem vezette semmiféle politikai szempont* A taráéskozás után Sarlós Márton dr. elnök kihirdett3 a NL-T Ítéletét, amely szorint/őtévi b'örtön>üntet'ésre és állásvesztésre itélta, de a hozzátartozók nyugdíjigényét érintőt lenül hagyta . Az inr d.okoláeban kifejtette a- NOT, hogy Dorosy a bír dl ..székben tanúsított magatartásával segítséget nyújtott a nyilas uralom megszerzéséhez és megtartás :.hoz . íteleteiben a Szálasl-eszméket propagálta és dio-eól" tette* 1941 decemberé-tor. elfogadta a kúriai bírói kinevezést és Sop-, v ronba települt kl, ahol megmaradt ebben a tisztében* Szálas! hFereno, Fia la Ferenc és Maohal K -roly elleni ügyekben is kifejezésre juttatta szélsőjobboldali felfogását es ez a szellem hatotta ét még azokat az Ítéleteket is, amelyeket az elnöklése mellett Ítélkező tanács hozott. Utalt az indok©] :'s a továbbiakban orra> hogy például egy verekedési bűnügyben tjt olyan Ítéletet hozott, amely a nyilas eszmékéi* hirdette és ezzel a birél "széket lesüllyesztette a nyilas pro<f>aganda es közévé, A baloldali, úgynevezett kommunista bűnügyekben következe­tesen kimondta > heg;' a nyomozati vallomásokat ^ke 11 elfogadni,mert a vádlottak nem bizony ltot ták, hogy B rendőrség óz csendőrség veréssel kény szorite tte őket a be ismerésre • Foglalkozott az indokolás Dorosy védekezésének azzal a részével, amely szerint nem egyedül^ hanem az egéáÉz tárnics hozta meg a,z It élet eket. /Folyt *köv./ / Dorbsy d)ezsőt

Next

/
Oldalképek
Tartalom